Kezdődik a pécsi valutázó feltételezett gyilkosainak pere
2013. március 22. péntek 12:28

Bíróság elé állnak a pécsi illegális valutaváltó feltételezett gyilkosai: a négy vádlott büntetőpere jövő szerdán kezdődik a Pécsi Törvényszéken.
Hajdu István, a törvényszék szóvivője pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, hogy az ügyészség a négy embert nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. Az első tárgyalási napra a vádlottak mellett hat tanút idéztek be.
A vádirat szerint a valutázónál takarító és vele intim viszonyban álló fiatal nő, valamint társai elhatározták: megszerzik a férfi kertvárosi otthonában tartott nagy összegű készpénzt.
Tavaly május 28-án éjjel a nő révén bejutottak a lakásba, ahol a sértettet sokkolóval, viperával, kalapáccsal bántalmazták, és késsel többször megszúrták. Az áldozat belehalt sérüléseibe, támadói a helyszínről ötmillió forintot és hatszázezer forint értékben különböző tárgyakat vittek magukkal.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a 62 éves, bosnyák származású, húsz éve Magyarországon élő valutaváltó holttestére másnap reggel találtak rá. A rendőrök néhány napon belül elfogták a férfinál takarító, akkor 17 éves nőt, a 35 éves anyját és az anya 42 éves élettársát, valamint az anya másik lányának 23 éves élettársát.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

