Két férfi, egy eset: az ország legjobb Ladás raliversenyzői között a mohácsi Szauerék

Tavaly év végén a horvát ralisport versenyzői és rendezői buszra ültek, hogy ott lehessenek a sportág magyarországi évadzáró versenyén: a neves vendégekből álló különítmény azért utazott 600 kilométert, hogy a Hungaroringen rendezett Szilveszter Ralin egyetlen versenyzőnek szurkolhasson. Hiszik vagy sem, egy mohácsi fiatalembernek, Szauer Gergőnek, aki édesapja, Szauer Béla oldalán egyre inkább nevet szerez magának és városának a sportágban. 

- Mikor csapott meg, ha nem is a mozdony füstje, de a benzin gőze?

- Négy éves koromtól a szüleim, merthogy ők is megszállottjai a sportágnak, már vittek magukkal a Mecsek Rallye-ra - kezd a mesélésbe Szauer Gergő. - Hét éves lehettem, amikor már az érdeklődés jeleit is fel lehetett fedezni rajtam. Ahogy lapozgattam az autós újságokat, ahogy szurkolni kezdtem, s ahogy az akkori kedvencek, bajnokok fotói sorra kerültek ki a szobám falára.

- A nagy áttörés jóval később következett be: 2009-ben, amikor a honi amatőr ralisport egyik legkiválóbb versenyzője, a lánycsóki Szabó Balázs autójába ülhettem. Igen, ahogy sorra hagytuk magunk mögött a kilométereket, ahogy éreztem az autó erejét, s láttam, milyen csodás technikával, tehetséggel vezet Balázs, akkor éreztem, hogy valami „dolgozni" kezd bennem. Talán ott és akkor dőlt el a sorsom. Ami a vezetéstechnikát illeti, azóta is ő az egyik legkiválóbb tanítómesterem. Büszkék vagyunk arra, hogy a Mohács Autósport Egyesület színeiben kezdtük a versenyzést: később döntöttünk úgy, hogy önállóan folytatjuk.

- Részemről abszolút szakmába vágó az érdeklődés e sport iránt - veszi át a szót Szauer Béla. - Ez már középiskolában kialakult, mi több, a többszörös magyar bajnok Ranga László versenyzőtársával, a szintén kiváló Szuhanyik Lászlóval jó barátságot ápoltam, s együtt szereztem technikusi oklevelet. És idővel azt vettem észre, egyre több a barátom, a kedves ismerősöm a honi ralis világból, mind több időt töltök velük a pályán és azon kívül. A pécsi Volánnak volt egy jó nevű raliklubja, annak szervizcsapatával jártam az országot hosszú éveken át. Szakmai berkekben „komálósoknak" hívják az ide sorolható szerelőket, segítőket, jómagam is afféle mindenes voltam, szereltem, ha kellett, verseny közben szélvédőt mostam, tankoltam a versenyautókba.

- Öt éve tart a versenyzői karriered: és ahogy hírlik, igen erősen kezdtél.

- Valóban, bár kezdetben motorversenyzői sikerekről álmodtam - folytatja Gergő. - Ám volt egy szerencsétlen balesetem, ami után az édesanyám kérlelni kezdett. Rendben, versenyezzek tovább, de ne a motor nyergében. Részben az ő hatására döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam a volán mögött is. Tudni kell, hogy a Magyar Bajnokság naptári évekre bontva, egy-egy régióban meghirdetve zajlik: az első évben, 2009-ben édesapámmal mint navigátorral az oldalamon már kategória-negyedikként zártunk, holott a kiírt nyolc futamból csupán négyben tudtunk elindulni. Rá egy évre már ezüstéremnek örülhettünk, s a nagynevű Lada Kupán szintén a dobogó második fokára állhattunk.

- És jött 2011.

- Jött, akkor szereztem bajnoki címet, a Lada Kupán szintén elsőséget vívva ki. 2012 sajnos csonka év volt, már ami az indulások számát illeti: a bajnoki negyedik hely után így sincs szégyenkezni valónk. Majd következett 2013, pályafutásom kétségtelenül legjobb éve: újabb bajnoki cím és Lada Kupa-győzelem. Édesapámmal, meg a Ladánkkal végre külföldi versenyen is megmérethettük magunkat.

- Hol történt ez? És milyen eredménnyel?

- Horvátországban, ahol hat nemzet versenyzői sorakoztak fel egy nemzetközi kupán. A hátsókerék-hajtásúak kategóriáját megnyertük, s az ottani Lada Kupa szintén a mi vitrinünkbe került. Ezzel láthatóan máris igen komoly tekintélyt szereztünk magunknak, olyannyira, hogy egy ottani versenyt már a mi autónk fotójával reklámozott plakátjain a horvát sportági szövetség. Kell-e mondani, alig akartunk hinni a szemünknek, amikor mindezt megláttuk.

- Tudni kell, hogy e technikai sportág déli szomszédainknál egyre népszerűbb, egyre komolyabb támogatók sorakoznak fel mögötte, s mindezt láthatóan élénkülő médiaérdeklődés övezi. A horvátok jól tudják, hogy a magyar rali komoly múlttal büszkélkedhet, s azt is, hogy nem egy versenyzőnk nevét, eredményeit a kontinensen ugyancsak jól ismerik. Vagyis, örömmel veszik, ha a sportág képviselői megfordulnak náluk, s láthatóan, érezhetően a versenyrendezési, szervezési és egyéb tapasztalatainkra is kíváncsiak. És a 2013-as év talán legnagyobb meglepetését is horvát barátaink szerezték nekünk.

- Hogyhogy? 

- Történt, hogy a már említett, év végi versenyre a Hungaroringen egyszer csak egy horvát rendszámú autóbusz is begördült - mondja Gergő. - Kisvártatva kiderült, a különjárat az ottani versenyzőket, rendezőket hozta, akik kizárólag azért látogattak ide, hogy nekünk, kettőnknek szurkoljanak... Őszintén szólva nem is nagyon tudtuk, hova legyünk a megtiszteltetéstől. Csaptak is olyan biztatást, amit míg élünk, nem felejtünk el.

- A rali horvátországi előretörése más szempontból is érdekes - teszi hozzá Szauer Béla. - A honi szakszövetség átalakulás előtt áll, a hírek szerint számos ponton változik a versenyeztetés magyarországi rendszere is. Sok még a bizonytalanság, ám ha úgy látjuk, hogy a feltételek külföldön, történetesen Horvátországban jobbak, nem kizárt, hogy ott folytatjuk. Persze, ez még nincs eldöntve, de tény: déli szomszédaink tárt karokkal fogadnának minket.

- A már említett verseny a Hungaroringen azért másról is emlékezetes marad.

- Kétség kívül, hiszen a Szilveszter Ralin 249-en álltak rajthoz, amatőrök és profik, köztük jó néhány külföldi induló, természetesen több kategóriában. Abszolút értékelésben a 23. helyen végeztünk e közel 250-es mezőnyben, kategóriánkban pedig ezüstéremig jutottunk, a Lada Kupát pedig 97 Lada közül hódítottuk el. Már a díjkiosztó zajlott, amikor valaki megkopogtatta a hátunkat, jöjjünk hamar, ezt látnunk kell! Az autónk motorháztetőjét megyénk legnevesebb, többszörös bajnok raliversenyzői látták el a kézjegyükkel, e szöveg kíséretében: A legjobb Ladás Magyarországon - Tisztel Baranya. Mi tagadás, ezt már nehéz volt megindultság nélkül fogadni. E fölirat természetesen speciális védőfóliát kap, s örökre díszíteni fogja járművünket.

- Beszéljünk egy kicsit arról az autóról is, amelynek kormánya mögött e nem mindennapi sikereidet aratod.

- Hadd csináljak az egyes számból nyomban többest, hiszen édesapám nélkül ezeket az eredményeket aligha érhettem volna el - hívta fel a figyelmet Gergő. - Ő a navigátorom, s ő az, aki a kezdetektől minden segítséget megad, hogy a sportág szereplője lehessek, amennyire lehet, fejlődjek, s hogy minél több hazai és külföldi megméretésen, kupán lehessek ott. A kocsink Lada 2105-ös, 1.600 köbcentis, H-csoportos motorral, amelyet Bajor Zoltán, a ralis berkekben Mifunak becézett kiváló szerelő készített és alakított át. Az autó egyéb alkatrészeit 60-70 százalékban édesapám szerzi be és készíti fel a futamokra. Egy ilyen jármű fokozott igénybevételnek, egészen más erőhatásoknak van kitéve, mint a hétköznapi autók. A karosszéria, a futómű, a fékek, a sebváltó mind-mind egyediek, nem beszélve a különleges olajokról, kenőanyagokról, amelyek szintén nélkülözhetetlenek e sportágban.

- Beszéltünk már a mitfahrerről, a navigátorról. Tulajdonképpen mi a feladata? - fordulok Szauer Bélához.

- Egy-egy futam előtt, először végighaladva a teljes távon Gergő úgymond feldiktálja nekem a pályát, a tőle hallottakat speciális jelekkel rögzítem. Tulajdonképpen méterről méterre lejegyzeteljük, hogy milyen nehézségű szakaszokon kell majd autóznunk, ezek vezetéstechnikai szempontból mennyire problémásak vagy könnyebbek, hol kell nagyon figyelni, s egytől-hatig osztályozzuk például a kanyarokat is, aszerint, hogy mennyire nehéz bevenni a fordulókat. Persze egyéb, nélkülözhetetlen információkat is naplózunk.

- A ralisport óriási koncentrációt, odafigyelést kíván: nem csoda, hiszen a cél az, hogy a lehető legrövidebb idő alatt teljesítsük a távot. A versenyző ennek során, a szemén és az érzékszervein túl döntően a navigátorára támaszkodik, akinek másodpercnyi pontossággal kell közölnie az éppen szükséges információkat, utasításokat. És ilyenkor egy pillanatnyi kihagyásnak vagy rövidzárlatnak is nagy ára lehet: kisodródás, helytelen vezetéstechnikai művelet, elvesztett tized- vagy egész másodpercek.

- Az autóversenyzés a legköltségesebbek sportok közé tartozik: ráadásul nem is űzhető magányosan, ehelyett valódi csapatmunkát kíván.

- Valóban így van, s nagy-nagy köszönettel tartozunk a minket kísérő team tagjainak, a szerelőknek, támogatóknak, akik azon túl, hogy a zsebükbe nyúlnak, nem ritkán a szabadidejük, hétvégéik terhére jönnek velünk és segítenek, amikor és ahol csak kell. Jókedvű, derűs, összeszokott társaggá csiszolódtunk az évek alatt: akikről beszélek, sokszorosan bizonyították már, hogy mindenben számíthatunk rájuk.

- A versenyzést a család részint a maga erejéből finanszírozza, de ahogy mondtuk, akad néhány támogató és szerelő, szimpatizáns, aki évek óta mellettünk áll és stabil partnerünk. Hogy meddig szeretnénk eljutni? Ez nagyon sok mindentől függ. De végig azon leszünk: a lehető legsikeresebben szerepeljünk mindenhol, kicsit bebizonyítva azt is: olyan város lakóiként is sikeresek lehetünk egy technikai sportágban, ahol az autóversenyzésnek azért nincsenek komoly tradíciói. Igazi csapatmunkával, összefogással, hittel.

- Meg tehetséggel.

- Igen. Talán azzal is - mosolyodik el Gergő.

Képünkön: rajt előtti pillanatok, balról, a navigátori ülésben Szauer Béla, a volánnál Szauer Gergő.

Ádám Miklós