Két balesetet is részeg sofőr okozott Baranyában az elmúlt héten
2020. május 07. csütörtök 09:30

Baranya megye közútjain április 27-e és május 3-a között összesen 37 közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök.
Az elmúlt héten összesen 37 közlekedési baleset történt Baranyában, amelyből 28 anyagi káros volt, kilenc pedig személyi sérüléssel járt.
A sérüléses balesetek öt esetben könnyű, három esetben súlyos sérüléssel végződtek, míg egy baleset halálos kimenetelű volt.
Ezek során összesen tízen sérültek meg, hatan könnyebben, hárman súlyosan, egy ember pedig a helyszínen életét vesztette. Az ittasság gyanúja két balesetnél merült fel, idén már 13 alkalommal okozott sérüléses balesetet ittas állapotban lévő sofőr.
A legfőbb baleseti ok a gyorshajtás volt, valamint az elsőbbség meg nem adása, a szabálytalan előzés és a figyelmetlenség. Voltak olyan járművezetők, akik a sebesség helytelen megválasztása miatt elvesztették
uralmukat a járművük felett, és úgynevezett „magános", azaz egyjárműves balesetet okoztak. Ezek a sofőrök úgy sodródtak le az útról, ütköztek fának vagy kerítésnek, hogy a balesetnek más részese nem volt.
Forrás: BKMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Szili Katalin: szükséges az...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Hűvös éj után egy kis napsütésre is...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...

