Késik a nagyszabású felújítás, továbbra is a Sziget komp jár, de öt tonna felett most nem szállít
2013. április 25. csütörtök 18:00

Bár eredetileg április 24-étől kezdte volna meg a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft. a Sziget komp kapumozgató hidraulika rendszerének felújítását, műszaki okokból e műveletet pár nappal későbbre kellett halasztani.
Korábban megírtuk: a jelentős forgalmat lebonyolító úszólétesítményen a kapumozgató hidraulika-rendszer komplett felújítását fogják elvégezni, ami nagyjából két hetet vesz igénybe. Akkor úgy volt: a többmilliós költségvonzatú munka idején a vízi járművet ideiglenesen kivonják a forgalomból. Erre az időre a cég egy kisebb befogadóképességű komp üzembe helyezését tervezte, nemrég azonban sikerült megoldást találni arra, hogy a felújítás idején is a Sziget járjon a két part között.
A pénteken leszerelendő kapukat - hidraulika-rendszer hiányában - merev kötéssel rögzítik, kikötéskor ezek rácsúsznak a lejáró rámpára, így lehetővé téve a ki- és beszállást. A hidak terhelhetősége ily módon lecsökken, ezért a társaság, míg a felújítás véget nem ér, súlykorlátozást kénytelen bevezetni.
Ez annyit jelent, hogy csak öt tonnánál kisebb össztömegű járművek hajthatnak a kompra. Vagyis, a személykocsik és kisteherautók, furgonok, mikrobuszok, motorkerékpárok, továbbá a gyalogosok és biciklisek továbbra is menetrend szerint, korlátozás nélkül kelhetnek át.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Változik a menetrend Baranyában,...

