Keréktúrával tisztelegnek a csata hősei előtt
2016. augusztus 13. szombat 06:57

A mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Duna-Dráva Nemzeti Park, illetve a Honvéd Kulturális Egyesület ötnapos kerékpáros zarándoklatot szervez Érdről a mohácsi Történelmi Emlékhelyre, augusztus 23-27 között.
Az út során a résztvevők felkeresik azokat az emléktáblákat, amelyeket 1926-1928 között a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére állítottak azok a települések, ahol II. Lajos serege táborozott.
A zarándoklat során a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum egy teherautóval segíti a csomagok szállítását, emellett Dunaújvárosban, Pakson, Szekszárdon és Bátán az önkormányzat sátorhelyet, és tisztálkodási lehetőséget biztosít a résztvevőknek.
Az út nagy részét árvízvédelmi töltésen, majd murvás úton teszik meg a résztvevők. A túrázóknak gondoskodniuk kell alkalmas kerékpárról, sátorról és a saját ellátásukról. Bátát leszámítva, ahol a résztvevőket vacsorán látják vendégül.
Bővebb felvilágosítás a [email protected] e-mail címen, illetve a +36304332624 telefonszámon kérhető. A szervezők ide várják az érdeklődők jelentkezését is.
Képünk illusztráció.
Forrás: honvédelem.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Jövő nyárra fejeződik be a Csatatéri...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...

