Kazinczy-érmes Boncz Andrea, a Kisfaludy Károly Gimnázium tanulója
2013. április 24. szerda 18:00

A Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd Kárpát medencei versenyét idén 48. alkalommal április 19-21. között rendezték meg. Ezúttal a házigazda Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnázium volt.
A megyei selejtezőben a Kisfaludy Károly Gimnázium 11/c osztályos tanulója, Boncz Andrea (képünkön) megszerezte az 1. helyet, és ezzel a jogot, hogy részt vegyen az országos megmérettetésen. Mint ahogy a verseny elnevezése is mutatja, nemcsak magyarországi, hanem határainkon túl élő magyar anyanyelvű diákok is érkeztek Győrbe. Összesen 150 versenyző mutathatta meg képességeit a három nap alatt három fordulóban, gimnáziumi és szakközépiskolai kategóriában.
Az első fordulóban a tanulók a magukkal hozott, szabadon választott értekező szöveget mutatták be a zsűrinek. A második forduló feladata egy rövid szövegrészlet szöveg-, illetve mondatfonetikai eszközeinek jelölése volt írásban. A harmadik fordulóban pedig egy addig nem ismert szöveg felolvasása, mintegy 30 perces felkészülés után.
Győr városa és a Kazinczy Ferenc Gimnázium szeretettel és jó idővel fogadta vendégeit. A verseny mellett városnézéssel, a Győri Filharmonikusok koncertjével kedveskedett az anyanyelvet szerető fiataloknak és kísérőiknek. A három nap alatt ismeretségek, talán barátságok is köttettek.
A vasárnapi záró ünnepség bizonyult a legizgalmasabbnak, hiszen a 150 versenyző közül csak 35 kaphatta meg szép magyar beszédéért, az anyanyelv helyes használatáért a Kazinczy-érmet. Boncz Andrea is boldogan, Kazinczy-éremmel térhetett haza Győrből. Felkészítő tanára Laczkó Zsuzsanna.
Köveskuti Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...

