Júniusban is ingyenesen parkolhatnak az autósok Pécsett, utána viszont már fizetni kell
2020. május 27. szerda 19:00

Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését. A törvényjavaslat azt is tartalmazza, hogy július elsejéig marad ingyenes a közterületi parkolás.
A kabinet a hétfői kormányülésén döntött arról, hogy törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyet ha a képviselők támogatnak, akkor megszűnik a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és véget ér a különleges jogrendi időszak.
A két törvényjavaslat közül az egyik a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény hatályon kívül helyezését és a veszélyhelyzet megszüntetését, a másik pedig az azzal összefüggő átmeneti szabályokat tartalmazza. Terveik szerint erről az Országgyűlés két héten belül hozhat döntést, így a veszélyhelyzet és a különleges jogrendi állapot június közepén megszűnhet - mutatott rá az államtitkár.
A tervezett átmeneti szabályokra térve elmondta: az operatív törzs fennmarad és irányítja a járvány esetleges második hullámára való felkészülést, az egészségbiztosítási és családtámogatási ellátások meghosszabbítása július elsejéig tart. Az ingyenes közterületi parkolás és a veszélyhelyzet idején meghozott adókedvezmények határideje szintén július elseje - tette hozzá.
A hiteltörlesztési moratórium december 31-éig hatályban marad, a kórházparancsnoki rendszert megtartják.
Az állami foglalkoztatottak - rendőrök, katonák és kormánytisztviselők - külföldi utazási tilalma a törvény hatályba lépésével megszűnik, az érintéssel történő bankkártyás fizetés limitjének 15 ezer forintra emelése megmarad - sorolta.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Hagyományból hagyomány: népünnepéllyé...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Újabb földrengés volt Magyarországon...