Jövőre február 8-án kezdődik a busójárás, már javában zajlanak az előkészületek
2023. november 18. szombat 09:32

Bár még több mint három hónap van hátra a busójárás kezdetéig, a háttérben javában zajlanak az előkészületek, olyannyira, hogy már a hivatalos program is elkészült.
Jövőre a korábbi esztendőkben megszokottakhoz képest (tavaly például február 16-a volt a kezdés napja) kicsit előbb, február 8-án indul a busójárás.
A télűző népszokás időpontja természetesen nem hasra ütéssel dől el, a tavaszi napfordulót követő első holdtölte dátuma határozza meg, a húsvéttól visszafelé számított hetedik vasárnap farsangvasárnap, ami a mindig csütörtökön kezdődő, s kedden befejeződő busójárás tetőpontja.
Ebből adódóan 2024-ben február nyolcadikára esik a kezdőnap.
Egyébként ez az időpont ugyan nem számít rendkívülinek, de arra is voltak már példák, hogy januárban kezdődött a télűzés, igaz, nem éppen sokszor: az utóbbi száz évben mindössze kétszer, legutóbb 2007-ben. Akkor január utolsó napjára esett a busójárás első napja.
Bár azt egyelőre természetesen nem tudni, milyen lesz akkor az időjárás, de nem kizárt, hogy a busóknak nagyon bele kell majd „húzniuk", mivel február végén akár még fagyos is lehet az időjárás.
Az előkészületek természetesen javában zajlanak, olyannyira, hogy már a hivatalos program is elkészült, amit hamarosan közreadunk lapunkban.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megvan, melyik dal az utóbbi évek...
- Újabb két százalékkal csökkent...
- Koncertekkel, kézműves vásárral...
- Baranyában is kalandosnak ígérkezik a...
- Gyilkosság Baranyában: egyetlen...
- Lángra kapott egy autó egy baranyai...
- Mutatjuk, mikor kereshetők fel a...
- Elismerést kapott a mohácsi iskolaőr,...
- Több mint 300-an lennének kancellárok...
- Különleges koncertet ad Balázs János...