Jól halad a piac teljes átépítése, nyáron már az új létesítményben vásárolhatunk
2018. szeptember 27. csütörtök 11:52

Javában zajlik a mohácsi piac átépítése, a félmilliárd forintba kerülő beruházás eredményeként jövő nyáron már egy vadonatúj létesítményben vásárolhatunk. A munkálatok befejezéséig az árusokat a Városház utcában helyezték el, a piacon eddig is üzemelt boltok pedig továbbra is megközelíthetők.
Parkoló a tetőn, fedett árushelyek, mosható térburkolat, raktárak, hűtőkamrák - ilyen lesz az új mohácsi piac.
A csarnokot és a hozzá tartozó egyéb építményeket az 1970-es években alakították ki, azóta csupán kisebb, a működés elégséges feltételeihez nélkülözhetetlen javítási és karbantartási munkákra került sor. Kopott elárusítóhelyek, töredezett beton és hiányos, időjárástól megtépázott, elöregedett plexi előtetők tengere fogadta a vásárlókat.
Most is vásárolhatunk
Tavasszal azonban búcsút inthettünk mindennek, akkor kezdődött el ugyanis a korábbi létesítmény bontása, majd az új építése.
A város félmilliárd forint, vissza nem térítendő támogatást nyert el a beruházás megvalósítására.
A munkálatok során vasbetonból készülő födémszerkezetet húznak a piacnak helyet adó tér fölé, a tetőn pedig parkolókat alakítanak ki - ezzel egyszersmind megoldódnak a parkolási gondok is.
A Jókai utca felől fűthető, így télen csúszásmentes rámpa vezet majd a parkolókhoz, amelyeket árnyékolókkal védenek az időjárás viszontagságaitól. A parkoló-szint felett napelemeket helyeznek el kerülnek elhelyezésre, valamint két darab, elektromos autók töltésére alkalmas állomást is kialakítanak.
A rámpától északra a piac működéséhez szükséges helyiségek, illetve zöldterületek, zöldtetők kapnak helyet, az árustér körbejárhatóságát pedig utcabútorok elhelyezésével biztosítják. A Piackapu üzletsorát a fejlesztés nem érinti, viszont elbontják a Jókai utcai bejárat melletti ingatlant, a volt csibeboltot, valamint a terület közepén lévő épületet is.
Az építkezés a tervelnek megfelelően halad, a kivitelezés várhatóan 2019. június 30-án fejeződik be.
Máté Balázs - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négy városból is riasztották a...
- Hóban, fagyban is próbálkoztak a...
- Csodás égi jelenségeket figyelhetünk...
- Halálos baleset történt Himesháza...
- Ismét emelkedett a fertőzöttek száma...
- Sószobában gyógyulhatnak a mohácsi és...
- Kőkemény fagyokkal, ónos esővel indul...
- Tavaly 179 alkalommal bántalmazatak...
- Mikor lesz ellenszer? Erről is...
- A NAV baranyai munkatársai is...

