Jól felkészült diákok és szervezők - Véget ért a komplex tanulmányi verseny Mohácson
2013. május 31. péntek 18:26

Amint arról hírportálunk korábban tudósított, idén május 29. és 31. között városunkban rendezték meg a sorban harmincnyolcadik országos tanulmányi versenyt a tanulásban akadályozott 6.-7. osztályos diákok számára. A péntek délelőtti záróünnepség után kérdeztük a tapasztalatokról és az eredményekről Tóthné Schiebelhut Líviát, a mohácsi Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium igazgatónőjét.
- A háromnapos esemény fő napja természetesen a csütörtöki versenynap volt - emeli ki az intézmény vezetője, és hozzáteszi: „Az időjárás megpróbált rajtunk kifogni, de úgy gondolom, megoldottuk. Nagyon szépen zajlott le a tanulmányi verseny, sőt a szabadidős programok mindegyikét is sikerült megvalósítanunk."
Ide, az országos fordulóba, 26 csapat jutott el, a megyei és a fővárosi győztesek. „Nagyon ügyes, alaposan felkészült gyerekek jöttek minden intézményből." - értékeli a tudáspróbát az igazgatónő. Állítása pedig nem csak a csapatokra, hanem az egyéni versenyzőkre is igaz, akik idén életvitel tárgykörben bizonyították rátermettségüket.
A diákok számára a megmérettetés egyszerre jelentett kihívást és szórakozást. „Nagyon izgultak a gyerekek. Érezték, hogy ez egy országos verseny." - mondja a pedagógus. Ugyanakkor az egyes állomásokon már ott volt a felszabadult öröm is: „Érdekes feladatokat oldhattak meg játékos formában."
A rendezvény lebonyolításához sok segítség érkezett a mohácsi vállalkozásoktól, magánszemélyektől, pénzintézetektől egyaránt, de támogatást nyújtottak városunk oktatási intézményei, sőt - nem utolsó sorban - Mohács Város Önkormányzata is.
- Iskolánk tanulói is kivették a részüket - mutat rá a mohácsi intézményvezető, aki kijelentését így indokolja: „Egyrészt a műsorban szerepeltek a gyerekeink, de arra is büszkék vagyunk, hogy a szakiskolás diákjaink közül a konyhai kisegítők és a szállodai szobaasszonyok közreműködtek a vendéglátásban is. Ezek a gyerekek hatalmas kitartással dolgozták végig ezt a három napot."
A jövő évi verseny házigazdája Debrecen. Az ottani intézmény vezetője és helyettese is városunkban járt az elmúlt három nap során, hogy megtekintse a programokat. Ők ezzel kezdték el a felkészülést a 2014-es rendezvényre - tájékoztat Tóthné Schiebelhut Lívia.
A mohácsi verseny eredményei:
Csapat:
1. Komló - Baranya Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
2. Budapest - Montágh Imre Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola
3. Budapest - Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Egyéni, 6. osztály:
1. Bíró Márk Kristóf - Bács-Kiskun megye, Dunavecse
2. Takács Tibor - Csongrád megye, Makó
3. Trungel Máté - Csongrád megye, Makó
Egyéni, 7. osztály:
1. Glott Kovács Ádám - Tolna megye, Dunaföldvár
2. Rozs Enikő - Győr-Moson-Sopron megye, Mosonmagyaróvár
3. Varga Ramóna - Veszprém megye, Várpalota
Képünk a pénteki díjkiosztó záróünnepségen készült.
Cserdi Áron
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácson és környékén is pusztítják a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...