Jó hír a vízen járóknak: nagyobb csónakmotorhoz sem kell jogosítvány
2014. március 06. csütörtök 17:25

Márciustól a korábban érvényes szabályokkal szemben már nem négy, hanem 7, 5 kilowatt teljesítmény az a határ, ameddig engedély nélkül vezethetők a motorcsónakok.
Legalább tizenhét éves életkor, úszótudás, a vízterület és a vízi szabályzat ismerete - amennyiben ezek megvannak, már bárki vezethet legfeljebb hét méter hosszú, maximum 7, 5 kilowatt teljesítményű motorcsónakot. Március elseje előtt a 6, 2 méternél rövidebb, s maximum négy kilowatt teljesítményű motoros vízi járművek vezetéséhez nem kellett jogosítvány.
Vagyis a szabadon vezethető motorcsónakok teljesítményét gyakorlatilag kétszeresére növelték a döntéshozók.
A plusz lóerőknek minden bizonnyal örülnek a horgászok és a kedvtelésből csónakázók is, hiszen például a Duna folyási irányával szemben csak igen lassan lehetett eddig araszolni a kis teljesítményű motorokkal.
Mindazonáltal a döntéssel a vízen járók tábora is emelkedhet, sokakat ugyanis eddig éppen a meglehetősen költséges jogosítvány hiánya gátolt meg abban, hogy vízre szálljanak.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

