Itt találkozhatnak a gyerekek a Mikulássall szombaton Mohácson
2014. december 06. szombat 06:47
Több helyen is felbukkan a Mikulás Mohácson december 6-án, szombaton. A különböző helyszíneken programokkal és kedvezményekkel is várják a látogatókat.
A Mohács és Kistérsége Tanuszoda és Termálfürdő már délelőtt 11 órára várja a lengő szakállú látogatását. A különleges alkalomra való tekintettel a szülői kísérettel érkező 14 év alatti gyerekek számára a belépés egész nap ingyenes. A Mikulás 18 óráig marad, és napközben szaloncukorral kedveskedik a kicsiknek.
- Szeretnénk megismertetni a legkisebbekkel is a népi kultúrát és a múzeumot, ezért jön el hozzánk is ebbe a kulturális környezetbe a Mikulás - ezt már Rosta Endre, az Busóudvar vezetője mondta szombat délutáni programjukkal kapcsolatban: 15 órától Versendi Kovács József és tanítványai adnak nemzetiségi műsort, majd a konferenciateremben nemzetiségi gyerek táncházat tartanak. A Mikulás 16 órakor érkezik, és az előzetesen regisztrált lurkóknak egy-egy kis csomagot ad majd át a kiállító teremben.
A Széchenyi Ifjúsági Centrumba is 16 órára várják a piros ruhásat, távozása után pedig egy Mini Sportnap keretében mozoghatják le az édességeket a vállalkozó kedvűek. Lesz kangoo, zumba, taebo és pilates is.
B. T.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...

