Igazoltatáskor bukott le egy baranyai drogdíler - Egy vödörnyi fű volt nála
2019. október 23. szerda 09:31

Egy személygépkocsival közlekedő 40 éves helyi férfit igazoltattak a rendőrök hétfőn délelőtt Vajszló belterületén. A gépjármű átvizsgálása során, a csomagtartóban bruttó 464 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak és foglaltak le.
A férfival szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, a lakásán megtartott kutatás alkalmával pedig további bruttó 2611 gramm kábítószer gyanúját keltő anyagot találtak és foglaltak le a nyomozók.
A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Ellene kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt nyomoznak a siklósi rendőrök.
A bűncselekménnyel összefüggésben két 32 éves csányoszrói, egy 27 éves vajszlói, és egy 21 éves kórósi férfit is gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A négy férfit azzal gyanúsítják, hogy kábítószert vásároltak a 40 éves vajszlói férfitól, majd azt el is fogyasztották.
A velük szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt szintén pozitív eredményt mutatott, ellenük kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás a Siklósi Rendőrkapitányságon.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy kiterjedésű tarlótűzzel küzdenek...
- Kánikulával kezdődik a hét, aztán...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Mindössze jó hal, paprika, hagyma és...
- Három pécsi drogdílert is...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...