Idénre befejezték a szúnyogok intenzív gyérítését
2020. szeptember 07. hétfő 15:09

Augusztus végén még az ország számos pontján volt szükség intenzív kezelésekre a Dunán levonult kisebb árhullám és a villámárvizeket okozó hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék miatt kialakult szúnyoginvázió megfékezése érdekében. Az elmúlt hetekben már nem alakultak ki nagy kiterjedésű csípőszúnyog-tenyészőhelyek, így ugyan lokálisan még van szúnyogártalom, de kiterjedt védekezésre várhatóan nem lesz szükség a továbbiakban.
A katasztrófavédelem idén április 3-án biológiai lárvagyérítéssel kezdte meg az országos szúnyoggyérítési programot. A szezon során a szakemberek földi és légi úton egyaránt beavatkoztak a lárvák ellen.
Magyarországon újdonságként jelentős területen már légi granulátumos kezeléseket is végeztek, így valamennyi modern gyérítési technológiát alkalmazták. A kifejlett szúnyogok elleni védekezés alapvetően földi úton történt, melegködös és ULV eljárással összesen mintegy 730 ezer hektárt kezeltek.
A nyár erős szúnyogártalmat hozott, elsősorban a sokéves átlagot jóval meghaladó mennyiségű csapadék, majd a folyókon levonult kisebb áradások miatt. Ennek következményeként elsősorban a keleti országrészben alakult ki extrém szúnyogártalom.
Az egészségügyi kockázat miatt a Nemzeti Népegészségügyi Központ szigorú hatósági felügyelet mellett ideiglenesen engedélyezte a légi kémiai szúnyogirtást is azokon a területeken, ahol ennek a feltételei fennálltak.
Légi úton csaknem 180 ezer hektáron kellett védekezni a Tisza és mellékfolyói mentén, valamint néhány más, jelentős ártalommal sújtott területen. A légi és földi kezelések összesen mintegy 1100 települést érintettek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ködös éj után napsütésre is...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Elkelt a Török presszó, kávézó...
- Pénteken munkaszüneti nap lesz a...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Árokba csapódott egy autó, a tűzoltók...

