Idén is lesz túlélőtábor apával Nagypartosban, már várják a jelentkezőket
2018. július 25. szerda 09:57

Augusztusban idén is megrendezi a Veled Tartok Egyesület Nagypartosban a „Túlélőtábor apával" elnevezésű programját, amire édesapákat és gyermekeiket várják.
Hagyományteremtő céllal hat évvel ezelőtt hirdette meg először a Veled Tartok Közhasznú Egyesület édesapáknak és gyermekeiknek a hétvégi tábort „Apával túléljük!" mottóval Nagypartosban.
A festői környezetben eltöltött hétvége során az édesapáknak és gyermekeiknek különböző kihívásokkal kell megbirkózniuk, miközben közelebb kerülhetnek egymáshoz.
A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, így idén is felverik a sátrakat a Duna partján, augusztus 3-án.
A táborra már várják a jelentkezőket, öt-tizennégy éves gyermekeket édesapjukkal (az édesanyák - a szervezők megfogalmazása szerint - otthon imáikkal kísérhetik csemetéiket és férjüket).
A résztvevők augusztus 3án délután négy órakor kelnek útra a Fogadalmi Emléktemplomtól indulva, szigorúan kerékpárral, nem autóval, s vasárnap délután ugyanoda érkeznek vissza.
Jelentkezni, érdeklődni Kresz Gábornál lehet (30/227-8547, e-mail: [email protected]).
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Négy városból is riasztották a...
- A Donnál harcoló, hős magyar...
- Csodás égi jelenségeket figyelhetünk...

