Idén is lesz szomszédünnep: május 23-án bárki megmutathatja Mohácson, mit tud
2015. május 01. péntek 07:43

Május 23-án ötödik alkalommal rendezik meg Mohácson a Nepomuki-ünnepséghez kapcsolódóan a Szomszéd- és Civil Ünnepet. A kezdeményezés lényege, hogy az egymás mellett, de mégis elszigetelten élők megismerhessék egymást ezen a napon, akár egy-egy produkció bemutatásával is. Már várják a jelentkezőket.
Mohács már évekkel ezelőtt csatlakozott a Szomszéd- és Civil Ünnephez, amit az Európai Unió először az ezredforduló évében hirdetett meg.
A kezdeményezés lényege, hogy az egymás mellett, de mégis egymástól elszigetelten élő városlakók, utcabeliek és szomszédok ezen a napon kicsit jobban megismerjék egymást. Európában az esemény mára összességében milliókat mozgat meg valamilyen formában.
Városunkban idén ötödik alkalommal szervezik meg a programot, ezúttal is a Nepomuki-ünnepséghez kapcsolódva, május 23-án. A már bevált helyszínen, a Sokac-rév és a csónakház közötti területre várják az érdeklődőket. A szervezők számítanak a kisebbségi önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, baráti társaságok részvételére.
Párizsból indult
A rendezvény délelőttjén a jelentkezők szabadtüzű ételeket készíthetnek, melyekkel természetesen meg is kínálhatják a többieket. Délután azok a szervezetek, társaságok, amelyek művészeti csoportot vagy más, bármilyen bemutatóra alkalmas formációt „működtetnek", kiállhatnak a többiek elé, hogy megmutassák, mit tudnak.
Akik szeretnének részt venni az eseményen, szándékukat május 17-ig jelezhetik előzetesen a polgármesteri hivatalban.
Képünk archív felvétel.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Elakadt kamionhoz riasztották a...

