Idén is elhozták karácsonyi adományaikat Mohács francia és németországi testvérvárosai
2013. december 05. csütörtök 17:55

Franciaországból indulva hozta a kamion Wattrelosból a Kossuth Klub tagjai szervezte jótékonysági gyűjtés részeként a Mohácsi Kórháznak és a város szociális intézményeinek szánt gyógyászati eszközöket, matracokat, éjjeliszekrényeket és egyéb hasznos dolgokat. Útközben a németországi Bensheimben a baráti kör gyűjtötte adománnyal, többnyire ruhaneműkkel és gyerekjátékokkal egészült ki a rakomány.
Több éves hagyomány, hogy a bensheimi Mikulás decemberben ajándékkal kedveskedik valamennyi mohácsi óvodásnak. A piros zacskós csomagokat természetesen idén is megkapják az apróságok, de meglepetésnek további ajándékoknak is örülhetnek. A gyermekintézményeknek szánt adományt a Sportcsarnokban tették közszemlére, ahol az óvodák vezetői válogatták össze szerdán azokat a játékokat, amelyekről úgy ítélték meg, hogy szívesen fogadják a gyerekek.
- Mi a négy csoport között elosztva a karácsonyfa alá tesszük az építő-, társas-, memória- és puzzle játékokat, babákat, plüss figurákat azokkal a további hasonló, illetve a mikromozgást fejlesztő játékokkal együtt, amit az alapítványunk javára befizetett pénzből több mint 120 ezer forint értékben vásároltunk - mondta Kóra Katalin, az Eötvös utca óvoda vezetője. Megjegyezte, hogy mindezeken felül Benedek Elek meséiből az eddig megjelent tíz kötetet kapják karácsonyra a gyerekek. A mesekönyveket 50 ezer forint értékben végső soron rajzpályázattal a gyerekek nyerték a Duna Könyvkiadótól.
A Bensheim-Mohács Baráti Kör további adományát, a felnőtt- és gyermekruhákat a német önkormányzatnak, a családsegítő központnak, a hajléktalan szállónak, valamint Mohács szigeti részönkormányzatának juttatják el, hogy e szervezetek a rászorultaknak adják tovább. Természetesen az adományok szállítása költség. A kamiont Mohács önkormányzata biztosította, de a fuvardíjhoz hozzájárult Wattrelos önkormányzata is.
Képünkön: az Eötvös Óvodában a négy csoport karácsonyi ajándékai egy része lesz a bensheimiek adománya.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lángoló autó világította be a határt...
- Három éve csukták be a kiskaput a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Aknába zuhant férfi életét mentették...
- Kissé enyhül a forróság vasárnap,...
- Újra dübörög a banda: ismét...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...