IC jubileum: tíz év az ifjúság testi, lelki és szellemi fejlődésének szolgálatában
2014. március 16. vasárnap 18:30

Ha a címben nem is írtuk ki, Mohácson és környékén mindenki tudja, hogy az IC rövidítés mögött a Széchenyi Ifjúsági Centrum bújik meg. Egy név, mely az évek során fogalommá vált és egyet jelent a sporttal, a kultúrával, az ismeretterjesztéssel, a szabadidő hasznos eltöltésével, valamint a segítségnyújtással.
- Hiánypótlóként indultunk a város kulturális életében, az volt a feladatunk, hogy olyasmit csináljunk, ami korábban nem létezett - idézte fel a tíz évvel ezelőtti kezdeteket Mészáros Zita hírportálunk kérdésére.
- Születésnapi rendezvényeink is arról szóltak, illetve szólnak, hogy megmutassuk, mi történik egész évben a falaink között, és milyen saját dolgokat találtunk ki - mondta az igazgatónő.
- Az elmúlt tíz esztendőben valóságos mini fitnesz arénává nőttük ki magunkat, de igyekeztünk megszólítani programjainkkal a város minden generációját - folytatta az intézményvezető és kiemelte: a város nemzetiségeivel is nagyszerű az együttműködés.
A lista itt azonban még nem ér véget: sportnapok, egészségnapok, a közkedvelt állati jó gyereknap, városi ünnepélyek, megemlékezések, tematikus előadások otthona is az IC, immár tíz éve.
A teltházas, kerek születésnapon, március 16-án a gyerekeket a legkülönbözőbb játékok várták a papírékszer-készítéstől, a babakészítésen és a családi csocsón át a bohócműsorig, és az intézményben működő csoportok is bemutatkoztak. Mészáros Zita a jövőre tekintve elárulta: vannak még terveik, ötleteik.
Képünkön: nem csak egy tánc volt - a Dance Cool csapata újra együtt az IC születésnapján
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

