Hűvösre tette a bíróság a pécsi gyilkosság gyanúsítottját
2020. november 03. kedd 18:30

A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított szombaton az esti órákban a tartózkodási helyeként szolgáló szálló alagsori helyiségében előzetes szóváltás után a szálló egyik fiatal férfi lakóját bántalmazta, melynek során az asztalon lévő kést felvette és azzal egy ízben mellkason szúrta a sértettet, aki a helyszínen elhunyt.
A gyanúsított ezt követően a szállót elhagyta, azonban a rendőrség vasárnap elfogatóparancs alapján elfogta.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára és elfogásának körülményeire figyelemmel alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, jelenlétét az eljárási cselekményeknél másképpen nem, csak letartóztatásával lehet biztosítani.
A bíróság végzését az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette. A gyanúsított védője nem volt jelen az ülésen, ő a bíróság határozata ellen öt munkanapon belül nyújthat be fellebbezést, így a végzés nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ködös éj után napsütésre is...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Átlépte az egymilliót a visszaküldött...
- Nagyon vigyázzunk a sünikre az őszi...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Lángokban álló baranyai családi...

