Húszmillió jut járdák építésére, felújítására, térkövezésre idén Mohácson
2014. augusztus 18. hétfő 18:09

Mohácson a Szabadság-Szent János utcák egy szakaszán a kerékpáros és gyalogos közlekedést egyaránt szolgáló részen, valamint a Jókai utcában a Kígyó-Gőzhajó utcák között, továbbá a Brand Ede utcában a térkőburkolatot már lerakták. Jelenleg a Rákóczi utcában készül az új járda.
A Brand Ede utcában a töredezett, több helyen megsüllyedt aszfaltburkolat helyett mintegy száz méter hosszan építettek térköves felületet. A Rákóczi utca keleti oldalán most a Szent István-Baross utcák között újul meg a gyalogosok közlekedésére szolgáló útszakasz.
A város önkormányzata a költségvetésében húszmilliós keretet különített el erre az évre kisebb útjavításokra, járdaépítésre, illetve felújításra. Ebből az összegből a szükséges anyagokat szerzik be, a kivitelezést a városháza alkalmazásában lévő szakemberek, valamint a közmunka-programban foglalkoztatottak végzik.
A Szabadság- és Szent János-, valamint a Jókai utcában nem a helyreállítási munkákra szánt húszmillióból költött a város. Megosztottan a gyalogosok és kerékpárosok közlekedésére szolgáló új térburkolatot az említett utcákban a fejlesztésre fordítható pénztartalékából finanszírozta az önkormányzat.
Képünkön: a Szabadság utcában közlekedőknek még meg kell szokni, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok is részükre kialakított sávban haladjanak.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Autót nyerhet a közlekedési...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...

