Húsz évre ítélték Pécsett a nagybajomi kalapácsos gyilkost
2015. március 07. szombat 11:53
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a nőnek az első fokon kiszabott húsz év fegyházbüntetését, aki másfél éve kalapáccsal agyonverte élettársa lánytestvérét a Somogy megyei Nagybajomban.
A 24 éves Mencseli Krisztina három hónappal a gyilkosság előtt ismerkedett meg és költözött össze élettársával, de zavarta, hogy a párja tartja el. Ezért elhatározta, hogy élettársa testvérétől szerez pénzt.
A vádlott 2013. november 13-án támadt rá párja 23 éves lánytestvérére, aki már lefeküdt aludni. Kalapáccsal olyan erővel sújtott le rá, hogy áldozata szinte azonnal belehalt sérüléseibe, majd a holttestet az ágyneműtartóba rejtette.
A gyilkos a nő pénztárcájából ötszáz forintot vett el, bankkártyájával pedig további ötvenezer forinthoz jutott.
A vádlott az áldozat szüleinek azt hazudta, hogy lányuk elköltözött otthonról, ne is keressék, még a szobájába se menjenek be. A holttestet ennek ellenére még aznap megtalálta a sértett édesanyja.
A táblabíróság Krémer László vezette büntetőtanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Kaposvári Törvényszék határozatát, és a nőt nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek jogerős ítéletében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...

