Horvátországi tehetségkutató mohácsiak támogatásával
2015. április 28. kedd 07:31

Kopácson rendezte a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége a sok éve hagyományos Ki-Mit-Tud? tehetségkutató versenyét. Ezúttal az ifjabb generációnak nyílt alkalma bemutatkozni vers- és prózamondóként, valamint ének-, zene és tánc kategóriában - tudatja az Új Magyar Képes Újság most megjelent lapszáma.
Mint arról a képes hetilap beszámol, a legkisebbeknek általában az iskolai rendezvényeken van alkalmuk szerepelni, a vetélkedő újabb lehetőség arra, hogy megmutassák tehetségüket, amiben nem is volt hiány. A 12 év alattiak népes mezőnyéből végül a zsűri döntése alapján az alábbi helyezések születtek:
Vers-, illetve prózamondás kategóriában Amrich Máté lett az első Mohácsról, a csúzai Fica Lili a második, a mohácsi Amrich Márk pedig a harmadik díjat vihette el. Az ének, zene, tánc kategóriában a hercegszőlősi Andócsi Bendegúz és a bellyei Jurić Blanka osztoztak az aranyérmen, Amrich Máté ebben a kategóriában második, a kopácsi Novački Lana és a csúzai Pinkert Anna pedig a harmadik lett.
Minden versenyző jutalomban részesült, míg a helyezettek értékes nyereményeket is kaptak, a csoki mellett többek között mozi- és múzeumi belépőket - bár már azzal is mindenki nyert, hogy megmutathatták tehetségüket. A vetélkedőt a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, a mohácsi Trón Étterem és Kávéház, a Busóudvar, valamint a Kanizsai Dorottya Múzeum támogatta.
Képünkön: a Ruzsicska Ilonka vezette kopácsi óvodások dalos műsora nyitotta a vetélkedőt. (Fotó: Új Magyar Képes Újság)
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...

