Hol tanuljon tovább a gyerek? Huszonhét kiállító a pályaválasztási napon
2014. október 19. vasárnap 18:10

„Mi a pálya!" címmel rendezett pályaválasztási napot csütörtökön az Ifjúsági Centrumban a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. A jubileumi rendezvényre több száz diák látogatott el.
Huszadik alkalommal mutatkozhattak be Mohácson az általános- és középiskolásoknak a környékbeli szakközépiskolák, gimnáziumok és OKJ-s képzést nyújtó intézmények, de idén a 27 kiállító közt munkaadók is szerepeltek. Egy-egy intézmény azonban nem csak egy szakmát kínált, az érdeklődők több meghirdetett képzésről is információt kaptak. A sláger idén a fegyveres szervek mellett a vendéglátás és idegenforgalom, a mérnöki karrier, az egészségügyi pálya, és az elektromossági szakmunkák voltak.
- Sajnos a diákok általában nem ismerik a szakmákat - mondta el Janovics László, a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója a szakma megválasztásának fontossága kapcsán. Ebben a felelős döntésben a szülő adhatja a kezdeti bátorítást, de a Munkaügyi Központ tanácsadója is segítheti a nebulót: feltérképezi a pályaválasztó tulajdonságait és ismerteti a hiányszakmákat.
- Tessék mondani, hadtörténészként el lehet helyezkedni ma Baranyában? Vagy meteorológusként? Ezekkel a szakmákkal igen nehéz, csak hogy két extrém példát mondjak - szemléltette a szakértő, majd hozzátette: orvosként vagy mérnökként még mindig sokkal könnyebb állást találni a Dél-Dunántúlon. Hiány van továbbá képzett, gyakorlott szakmunkásokból, így hegesztőkből, villanyszerelőkből, ipari gépészekből, lakatosokból, ácsokból, de ápolókból és szociális gondozókból is. Aki ezekben az ágazatokban szeretne továbbtanulni, majd dolgozni, az a helyszínen megtalálhatta a megfelelő információt a lehetséges képzésekről.
- A pályaválasztási folyamatban három kérdésre kell jó választ adnia a gyereknek: érdeklődésének és képességeinek, valamint a piaci igényeknek is feleljen meg a választott hivatás - szögezte le az igazgató, majd hozzátette: egy rossz diplománál többet ér egy a munkáltatók által keresett, jó szakma.
Képünkön: diákok a szakmai kiállítók standjai közt az IC-ben.
B.T.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Autót nyerhet a közlekedési...
- Mohácson minden kisgyermeket...
- Volt egy álmuk, s a Tetz család...
- Továbbra sem látogatható a...
- Béke, nyugalom, peca: több mint...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Több mint háromszáz határsértő ellen...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...

