Hivatalosan is átadták a csaknem 300 millióból felújított Budapesti országutat

2020. július 09. csütörtök 16:52

Hivatalosan is átadták a csaknem 300 millióból felújított Budapesti országutat

Csütörtökön hivatalosan is átadták a teljes hosszában felújított Budapesti országutat. A 2,8 kilométeres szakaszt a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező mintegy nettó 278 millió forintból újította fel.

 

Aki járt az ezt megelőző években a városból az 56-os főútra vezető Budapesti országúton, annak aligha kell magyarázni, miért volt szükség az út felújítására.

A burkolat szinte teljesen elhasználódott, végig nyomvályúk tették rajta „izgalmassá" az autózást, ami csapadékos időjárás esetén különösen balesetveszélyes volt.

A toldozás-foltozás már nem segített, az utat teljes egészében felújították.

A mintegy háromszázmillió forintba került munkálatok során a kivitelező gondoskodott a meglévő burkolat felmarásáról, egyes helyeken 7 centiméter vastagságban a kötőréteg cseréjéről és aszfalt kopó-kiegyenlítő réteg beépítéséről.

Megújultak az érintett buszmegállóhelyek is, továbbá a szakemberek kitisztították az árkokat, a szükséges helyeken padkafolyókákat és átereszeket, a burkolat két oldalán egy-egy méteres nemesített padkát építettek.

A csaknem három kilométer hosszúságú szakaszt ezt követően olyan útburkolati jelekkel látták el, amelyek az időjárás viszontagságainak jobban ellenállnak, magyarán tartósabbak.

 

 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Baranya megyében mintegy 20 kilométernyi út felújítása valósulhat meg európai uniós forrásból. megye számára rendelkezésre álló 2,4 milliárd forint fejlesztési forrásból 11 útszakasz felújítására került sor az elmúlt időszakban Baranya megyében.

- A 2,8 kilométer hosszú megújult mohácsi összekötő út az egyik leghosszabb egyben felújított szakasz lett. - mondta Őri László a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke a csütörtökön, Pávkovics Gábor, Mohács alpolgármesterével és Bánki Lászlóval, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya megyei igazgatójával közösen avatta fel a mohácsiak által használatba vett új útszakaszt.

Hozzátette, a következő évek legfontosabb feladata a megyei gazdaság fejlesztés megerősítése, új megyei beruházások megvalósulása, melyhez elengedhetetlenül szükséges az alap infrastruktúra mindenekelőtt a közúthálózat folyamatos megújítása. Az új beruházások mellett az is szükséges, hogy megfelelő úthálózaton a megyében élők könnyebben eljuthassanak a munkahelyükre.

M. B.