Hivatalos: sztráda vezet majd Bólytól a horvát határig, nem lesz menekülttábor Martonfán
2015. november 26. csütörtök 19:19

Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány csütörtöki ülésén bejelentette, nem építek fel Martonfán a menekülttábort, s döntöttek arról is, hogy az M6-os autópályát meghosszabbítják Bólytól a horvát határig, Ivándárdáig.
Amint arról hírportálunk elsőként beszámolt, lényegében már szeptemberben eldőlt, hogy mégsem építik fel a Martonfára (és a Zala megyei Sormásra) tervezett menekülttábort. Ez csütörtökön hivatalossá vált.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány ülését követően a kormányinfón számolt be a döntésről.
Mindennek hátterében az áll, hogy az idő egyszerűen túllépett a magyarországi menekülttáborok létesítését célzó elképzeléseken, az illegális bevándorlókkal kapcsolatos új fejlemények (a déli határ lezárása, a migránsokra vonatkozó szigorú szabályozás bevezetése;) miatt már nincs szükség a fogadóállomásokra.
Lázár ugyanakkor megerősítette, a déli határszakaszokon a kerítés továbbra is marad, mindaddig, amíg a migránsáradat miatt kialakult válsághelyzet miatt szükség van rá.
A politikus szólt arról is, hogy a kabinet határozott az M6-os autópálya meghosszabbításáról, a kétszer kétsávos új szakasz Bólytól Ivándárdáig vezet majd. A korábbi bejelentések szerint már 2018 elkészülhet a csaknem húsz kilométeres szakasz, ami mintegy ötvenmilliárd forintba kerül.
- A beruházáshoz szükséges pénz rendelkezésre áll - mondta hírportálunknak még szeptemberben Hargitai János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
A baranyai fejlesztésekért felelős miniszteri biztos hozzátette, az építkezés előkészítése még idén elkezdődik, amit már a konkrét munkálatok fognak követni, méghozzá mielőbb.
A mohácsi választókerület képviselőjének bejelentését megelőzően még arról érkeztek hírek, hogy csupán egyszer egysávos gyorsforgalmi út épül a határig, most már azonban ugyancsak hivatalos, hogy mégis autópályán vihet majd az út a horvát határig.
Képünkön: az autópálya nyáron átadott új szakasza Pécs közelében.
M. B. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Így választ országgyűlési...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- A mohácsi születésű rapper, Ősi...

