Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a Pécsi Közterület-felügyelet vezetőjét
2022. augusztus 18. csütörtök 16:43

Hivatali visszaéléssel és hivatali kötelesség megszegésével gyanúsította meg a rendőrség a Pécsi Közterület-felügyelet vezetőjét, közölte az önkormányzat.
Egy feljelentés alapján indult nyomozás során a rendőrség az önkormányzat előzetes értesítésével vizsgálatot folytatott a Pécsi Közterület-felügyelet irodájában is. A nyomozóhatóság kérésre hivatalosan értesítette a pécsi önkormányzatot a gyanúsításról.
A Pécsi Közterület-felügyelet vezetőjét az akkori közgyűlés nyílt pályázaton választotta ki 2017 januárjában.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény egyértelműen szabályozza azt, hogy egyes, hivatali feladatellátással kapcsolatos bűncselekmények esetében a gyanúsított közszolgálati jogviszonyát mérlegelési lehetőség nélkül felmentéssel meg kell szüntetni.
Azaz, a felmentésről szóló döntést az eljárás kimenetelétől függetlenül mindenképpen meg kell hozni.
Az erre irányuló döntés meghozatalára a Pécsi önkormányzat közgyűlése jogosult, ezért a polgármester haladéktalanul kezdeményezte egy rendkívüli közgyűlési ülés összehívását.
Pécs önkormányzata a nyomozásra való tekintettel, annak lezárultáig nem ad az ügyről további tájékoztatást.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett

