Hatszázezerrel verte át ismerősét egy pécsi férfi
2019. január 13. vasárnap 09:01

Csalás gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy helyi férfi ellen, aki ismerősét károsította meg.
Egy pécsi férfi tett feljelentést a rendőrségen azért, mert egy ismerősének 2016 decembere és 2017 júniusa között összesen 600 000 forintot adott át befektetés céljából, azonban a befektetés nem valósult meg, és az átvett pénzösszegeket ismerőse nem hajlandó visszafizetni.
A nyomozás során kiderült, hogy a 60 éves pécsi férfi biztosítási ügynökként dolgozott, azonban nehéz anyagi helyzetbe került.
A pénzösszeget több részletben vette át ismerősétől, akinek azt mondta, hogy azt befekteti, majd kedvező kamatozással visszafizeti.
A férfi felélte a pénzt, amelyről már az átvételekor sejtette, hogy a szerződésben foglaltakat nem tudja majd teljesíteni. A csalót a rendőrök a beszerzett adatok alapján gyanúsítottként hallgatták ki, tettét beismerte.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem 150 migránst tartóztattak fel...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Hatalmas tűz pusztít Sombereken:...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Újabb betolakodókat tartóztattak fel...
- A Pécsi Egyházmegye pedagógusait...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Csütörtök hajnaltól vége a...

