Hátrányos megkülönböztetés éri? Mohácson is várja tanácsadónk!

2013. március 26. kedd 15:00

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Baranya megyében is működteti azt az ügyfélfogadást, amelyen a diszkrimináció áldozatai részesülhetnek jogi segítségben.


Mohácson, a Polgármesteri Hivatal „B" épületének földszintjén (Széchenyi tér 3.) a Gyámhivatal biztosít helyszínt a következő ügyfélfogadásnak március 27-én szerdán 8.30-tól 10.30 óráig. A soron következő ügyfélfogadási időpontokat a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján elhelyezett tájékoztatók is tartalmazzák.

A hatóság által megbízott referens azonban felkereshető Pécsen is, ahol a hónapok első két hetében, a Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatánál (Pécs, Mátyás király utca 32.), hétfőnként és csütörtökönként 14-től 16 óráig lát el ugyanilyen ügyekben jogsegély-szolgálatot.

Aki úgy véli, hogy diszkrimináció érte, jogi tanácsot kérhet, illetve eljárást indíthat a hatóság előtt, a sérelmet okozó szervvel, intézménnyel, céggel szemben.

Hátrányos megkülönböztetésről akkor beszélhetünk, ha a sérelem egy személynek a törvény által védett tulajdonsága miatt következik be. Ide tartozik az egészségi állapot, a testi vagy értelmi fogyatékosság, az életkor, a nemzetiség, anyanyelv, nemzeti, vagy etnikai kisebbséghez tartozás, a politikai, vagy más vélemény, a vallási, vagy világnézeti meggyőződés, az érdekképviseleti szervhez való tartozás, a nemi identitás, a bőrszín, a terhesség, illetve a gyermeknevelés, a társadalmi származás, a vagyoni helyzet és még sok egyéb, a sérelmet szenvedett személy lényegi jellemvonásának, vagy sajátosságának tekinthető körülmény.

Diszkriminációs ügyben előbb - utóbb bárki sértetté válhat: a gyermeket váró kismama, a kisgyermeket nevelő munkavállaló, a testi, vagy értelmi fogyatékkal élő, a más anyanyelvű, az országhatáron túlról érkező magyar nemzetiségű vagy a többséghez képest valamilyen más megkülönböztető külső jellemzővel rendelkező személy.

A diszkrimináció lényege az, hogy a sérelmet szenvedő személy kifejezetten a védett tulajdonsága, így például az egészségi állapota, bőrszíne, életkora miatt részesül hátrányban. A hátrányos megkülönböztetés nagyon gyakori a munkavállalás és bizonyos szolgáltatások igénybevétele során, de alkalmanként a vendéglátásban és a hatósági ügyintézés során is tetten érhető.

A hatóság által megbízott és a panaszfelvételt végző referens azoknak az ügyfeleknek is tanácsot ad, akik nem biztosak az általuk igénybe vehető jogi lehetőségekben, illetve abban, hogy pontosan milyen eljárást indíthatnak. A Mohácsi Polgármesteri Hivatalban tartott ügyfélfogadást, illetve a pécsi Igazságügyi Szolgálatnál működő jogsegély-szolgálatot tehát jogi tanácsért is érdemes felkeresni. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtti eljárás, ide értve a megyei ügyfélfogadásokat, panaszfelvételt és tanácsadást is, a sérelmet szenvedett panaszosok számára ingyenes.

A hatóság a megyei ügyfélfogadásokat „A diszkrimináció elleni küzdelem - a társadalmi szemléletformálás és a hatósági munka erősítése" címet viselő TÁMOP projekt keretében tartja.

Forrás: Egyenlő Bánásmód Hatóság