Hátrányos helyzetűek, állástalanok képzésére pályáznak
2013. április 13. szombat 17:16

Az Új Széchenyi Terv keretén belül az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazánk költségvetése társfinanszírozásával pályázatot hirdetett a kistérségekben a közösségi szolgáltatások fejlesztésére.
A hátrányos helyzetű térségekben jellemzően alacsony a foglalkoztatási szint, illetve sokak nem rendelkeznek az elhelyezkedéshez szükséges képzettséggel. A hátrányos helyzet generációról generációra öröklődik, s e helyzeten az érintettek önerőből nem képesek változtatni. Az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében célzott támogatásokat is magába foglaló beavatkozás szükséges.
A projekt célja úgynevezett „közösségi központok" létrehozásával az alacsony iskolai végzettségű, illetve végzettséggel nem rendelkező személyek esélyeinek növelése. Az elsődleges szándék e pályázattal ezen rétegek képzésbe, foglalkoztatásba való bekapcsolása, munkára szocializálásuk elősegítése. Ennek érdekében önkormányzatunk a Türr István Képző- és Kutatóintézettel együttműködve nyújtott be pályázatot. A szóban forgó „közösségi központ" lehetséges helyszíne a Marek Iskola korábbi technikuma, kollégiuma és tornacsarnokának épülete lenne.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Célba értek az első ingyenes...

