Hangosak a baranyai erdők a visszatérő madaraktól

2020. március 26. csütörtök 10:51

Hangosak a baranyai erdők a visszatérő madaraktól

Márciusban már nem csak a korán nyíló virágok jelzik a tavaszt, hanem az egyre hangosabb erdő is arra utal, hogy valami elkezdődött.  

 

Egyre-másra érkeznek vissza telelőterületükről a madarak, és az itt áttelelők már foglalják a revíreket. Ezt pedig a madarak világgá is kürtölik. Hangoskodnak, kiáltoznak, egyesek énekelnek, mások dobolnak. Bizony, dobolnak, mégpedig a harkályok.

Szép énekhang helyett jó hangszeres tudással áldotta meg őket a természet. Március elejétől a harkályfélék már a területfoglalással foglalatoskodnak, és a hímek a kiválasztott territórium határait többek között hangos dobolással jelölik ki.

Egy erre alkalmas száraz ágcsonkra gyors egymás utáni csapásokat mérnek a csőrükkel, ami így messze hangzó, pergő dobolásként hallatszik. Emellett hangosan kiabálnak is, így a vájt fülű madarász anélkül be tudja azonosítani a harkályokat, hogy megpillantaná őket.

A természetvédelmi munkában is fontos ez az időszak, hiszen a harkályok feltűnő viselkedése lehetővé teszi a könnyű adatgyűjtést. A velük kapcsolatos monitoring tevékenység ilyenkor könnyen elvégezhető. Ilyen faj pl a hamvas küllő (képünkön), mely közösségi jelentőségű fajként szerepet játszott a Mecsek NATURA 2000 terület kijelölésekor.

Márciusban a hímek már hallatják kicsit bánatosan csengő, szép hangjukat, és finom dobolásuk is gyakran hallatszik.

Forrás: DDNP