Hamis rendszámmal furikázott egy mohácsi férfi
2023. május 04. csütörtök 15:12

Érvénytelen rendszámtáblával közlekedett az a 24 éves mohácsi férfi, aki az ellenőrzés során önmagát is hamis iratokkal akarta igazolni.
Szolgálaton kívül levő rendőrnek tűnt fel egy hamisnak látszó rendszámtábla Szekszárd bevásárlóközpontjának a parkolójában.
Kollégánk értesítette szolgálatban levő társait, akik a kocsi sofőrjét ellenőrizték.
Az autó vezetője egy nem hivatalos okmánnyal igazolta mind önmagát, mind pedig az általa vezetett járművet is.
A 24 éves mohácsi férfi elismerte a rendőröknek, hogy az autóról ő szerelte le az eredetileg arra kiadott hivatalos rendszámtáblát, és ő is szerelte fel rá - az egyébként a nyilvántartó rendszerben nem található - az érvénytelen hatósági jelzést is.
A sofőrt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A férfi további eljárásokra számíthat az általa elkövetett szabályszegésekért, többek között azért is, mert önmagát és autóját is hamis okmányokkal igazolta a rendőri ellenőrzés alkalmával.
Forrás: TVRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Cserépedényben fő a szárma szombaton...
- Busómaszkot is nyerhet, aki a héten...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Két éve történt: Mohácshoz közelített...
- A mentőben segítették világra egy...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...

