Hamarosan új helyen, méltó környezetben működhet tovább a Mohácsi Védőnői Szolgálat
2018. január 20. szombat 15:57

Várhatóan tavasszal adják át a védőnői szolgálat számára felújított épületet a Kossuth Lajos utcában, az egykori óvoda helyén. A beruházás százmillió forintba kerül.
A védőnői szolgálat jelenleg az Eötvös utcában, szűkös helyen, korszerűtlen körülmények között látja el feladatait. Bővítésére, gazdaságos átalakítására nem volt lehetőség, ezért a szolgálat új helyet kap.
A Kossuth Lajos utcában található, önkormányzati tulajdonban lévő, egykor óvodaként használt épület a jelenleginél könnyebben megközelíthető, s megfelelő számú parkolóhely is rendelkezésre áll.
Ugyancsak mellette szól, hogy a kórház is a közelben van, így az egészségügyi ellátás egyéb területein dolgozó szakemberekkel, a háziorvosokkal, dietetikusokkal és mások mellett a gyógytornászokkal is hatékonyabb lehet az együttműködést.
Szekó József, Mohács polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból, 100 millió forintos uniós, illetve hazai kormányzati támogatásból zajlik az épület felújítása, amit várhatóan tavasszal adnak át.
Az új telephelyen a védőnői valamint a házi gyermekorvosi tanácsadó szolgáltatások - a beruházásnak köszönhetően - a jelenleginél nagyobb, csaknem háromszáz négyzetméteres alapterületen működhetnek. A létesítményben közös váróhelyiség, új vizsgáló, orvosi rendelő, tanácsadó helyiség, tornaszoba, tanuló konyha, mosdó, pelenkázó, raktár valamint irodahelyiség is helyet kap.
Az épület kívül-belül egyaránt akadálymentesített lesz, azaz a fogyatékkal élők, az idősek, valamint a babakocsival közlekedők is meg tudják közelíteni, s a belső tereket is gond nélkül tudják majd használni.
Az udvarban játszósarkot, akadálymentes parkolót, fedett kerékpártárolót és a babakocsik biztonságos elhelyezése érdekében a bejárat mellett egy erre alkalmas tárolót is kialakítanak.
A háziorvosi és a védőnői szolgálat jelenlegi rendelőiben lévő eszközei és bútorzatai elavultak, elhasználódtak, minőségi szolgáltatás nyújtására nem alkalmasak, így a beruházás részeként újakat vásárolnak.
Szekó József hangsúlyozta, a fejlesztésnek köszönhetően lényegesen javulnak a dolgozók munkakörülményei, s természetesen a város öt védőnői körzetében lakó, több mint ezer kisgyermeket is méltó körülmények láthatják majd el az új épületben.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lebukott a véméndi férfi, aki 130 tő...
- Több mint egymillió hektárnyi...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Már telefonon is ingyenesen...
- Fészáz esztendeje működik Mohácson a...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Halálos baleset történt Himesháza...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...

