Halálra gázoltak egy gyalogost Pécsett - Várják a szemtanúkat!
2018. november 19. hétfő 08:53

Teherautó ütött el egy gyalogost Pécsett. Jelentkezzen, aki látta a balesetet!
A Pécsi Rendőrkapitányság halálos közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 9-én 7 óra 15 perckor egy fehér színű, Renault Master típusú tehergépkocsi vezetője Pécsett, a Szilágyi Dezső utcában haladt hátramenetben járművével a Nagyvárad utca irányába.
Tolatása közben elütött egy gyalogosan közlekedő nőt, aki ennek következtében elesett, és a jármű alá került.
A nőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol pár órával később belehalt sérüléseibe.
A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy a baleset körülményeivel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy jelentkezzen személyesen munkaidőben (h-cs: 8 - 16; p: 8 - 13) a Pécsi Rendőrkapitányságon.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Hatalmas tűz pusztít Sombereken:...

