Halálos balesetet okozott Szlovákiában egy baranyai férfi
2021. március 17. szerda 09:06

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a baranyai férfi ellen, aki 2019 szeptemberében Szlovákiában okozott halálos balesetet.
A vádirat szerint a férfi 2019. szeptember 24-én hajnali 4 órakor Pozsony felé vezette a tehergépkocsiját, és a hozzá csatolt utánfutót.
Haladása során nem tartott kellő követési távolságot, és a megengedett sebességkorlátozást is túllépte.
Amikor az előtte közlekedő személyautó fékezett, a vádlott balra kormányozta a gépkocsiját, azonban az ütközést így sem tudta elkerülni, és a tehergépkocsijával nekicsapódott a személygépkocsi bal hátsó részének, és az ettől az út melletti árokba borult.
A személyautóban öt magyar állampolgár utazott, akik közül az egyik utas az első ablakon keresztül kirepült a járműből. Ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett,hogy később a kórházban meghalt.
A személyautó többi utasa is megsérült, közülük hárman maradandó fogyatékosságot szenvedtek a baleset következtében.
A vádlott ellen a szlovák hatóságok indítottak büntetőeljárást, amit a Legfőbb Ügyészség 2019 októberében vett át.
A Pécsi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja a férfit, akinek büntetőjogi felelősségéről a Siklósi Járásbíróság dönt majd.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Több baranyai településen is...

