Gyermekvédelemben lévő fiatalok számára indulnak szőlészeti képzések Baranyában

2023. március 29. szerda 13:25

Gyermekvédelemben lévő fiatalok számára indulnak szőlészeti képzések Baranyában

Szőlészetekben alkalmazható tudást és elhelyezkedési lehetőséget biztosít gyermekvédelemben lévő fiatalok számára egy európai uniós támogatással megvalósuló program keretében a Baranya Vármegyei Kormányhivatal - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Pécsen. 

 

Fülöp Attila a program keretében Baranya vármegyében tevékenykedő borászok, szőlősgazdák számára rendezett pécsi munkáltatói fórumon reményének adott hangot, hogy a kezdeményezés megmutatja: a gyermekvédelemben lévő fiataloknak képes jövőt adni a szőlészet és a borászat.

Utalt rá: egy "új fejezet, kísérlet, lehetőség nyílik a gyermekvédelemben", a baranyai program pedig illeszkedik a tárca által a szakellátásban lévő fiatalok számára elindított Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz.

Mint mondta, e program a morális felelősségvállalás, a gazdasági szükségesség, érdek és az együttműködés, összefogás elvére épül.

Kifejtette: ma Magyarországon 23 ezren vannak jelen a gyermekvédelem rendszerében, azaz ennyi kisgyerek, fiatal nem a saját, vér szerinti családjához megy haza nap mint nap, s ők azok, akik nem szocializálódhatnak a megszokott formában. Morálisan nem lehet közömbös ennyi ember jövője Magyarország szempontjából, az államnak pedig kötelessége, hogy ezeknek a fiataloknak a - jellemzően gondoskodó közösségekbe való - nevelésbe vételt követően jövőt, biztonságot, kapaszkodót adjon - hívta fel a figyelmet.

A program gazdasági szükségessége kapcsán azt mondta: az ország jelenlegi munkaerőpiaci helyzetében "minden kézre szükség van", ezért a gyermekvédelemben lévő fiatalok számára is meg kell találni azokat a szakmákat, hivatásokat, képzéseket, amelyekben jól tudnak teljesíteni.

Aláhúzta: így a fiatalok jövője is megnyerhető és a munkáltatók számára is segítséget nyújtanak.

Az összefogás, összetartozás fontossága kapcsán emlékeztetett: míg a gyermekvédelemben korábban az állam intézményi rendszere volt a főszereplő, ma már jóval nagyobb súllyal vesznek részt a munkában az egyházi és civil szervezetek.

A gyermekvédelemben élő fiatalok jövőjét szolgálja az a fajta összekapcsolódás, amelyben az államnak, az egyháznak, civil szervezeteknek, önkormányzatoknak, gazdasági társaságoknak, képző intézményeknek, egyetemeknek is megvan a maga helye - vélekedett.

Közölte: köszönet illeti a Baranya Vármegyei Kormányhivatalt és a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetét (PTE SzBK) azért, hogy az átlagosnál nehezebb sorsú fiatalok foglalkoztatást elősegítő képzési programot hoztak létre és reményét fejezte ki, hogy a mintaprogram a későbbiekben az ország más részein is követőkre talál.

Horváth Zoltán, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal főispánja beszámolt róla: a program keretében szőlészek, borászok munkáját szeretnék közelebb vinni a fiatalokhoz, láthatóvá tenni számukra, hogyan telnek a mindennapjaik a szakágazatban munkálkodóknak.

Ismertette: az országos mintaprogramban 16 évnél idősebb, gyermekvédelemben lévő, de iskolába nem járó baranyai fiatalok vehetnek részt. A leendő résztvevők kiválasztása zajlik, majd a jelentkezők számára 3-4 hónapon át, 280-320 órás képzéseket tartanak, s biztosítanak számukra kertészeti-, szőlőfeldolgozó- és pincemunkás részszakképesítéseket.

Felhívta rá a figyelmet, hogy a résztvevők a képzés ideje alatt bért is kapnak, ami a minimálbér felét teszi ki, majd a kiképzett fiatalok a baranyai borászatoknál, szőlészeteknél vállalhatnak munkát, a foglalkoztatók pedig a programban való részvételért cserébe száz százalékos bértámogatásban részesülnek kilencven napon át.

A főispán reményei szerint a gyerekek megállják a helyüket, őket tartósan alkalmazzák, segítségükkel pedig enyhülhet az ágazatban a munkaerőhiány.

Madaras Zoltán, a PTE SzBK elnöke beszámolt róla: intézetük Európa második, s a világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankja, ahol szőlőnemesítési, genetikai, szőlőtermesztés-technológiai és borászati kutatások zajlanak.

Mint mondta, a programban nemcsak hátterük miatt vesznek részt, hanem azért is, mert pontosan látják: a szőlészeti, borászati szakma komoly munkaerőhiánnyal küzd, s a tőkék között dolgozó fizikai munkások elöregedőben vannak.

Fülöp Attila idén februárban jelentette be, hogy elindul a jótékonykodásairól ismert grófnőről elnevezett Apponyi Franciska Jövőműhely Program azon a gyermekvédelmi szakellátásban élő fiatalok számára, akiknek több segítségre, kapaszkodóra van szükségük a jövőképük kialakításához.
Az államtitkár korábban azt is közölte, hogy a mentorprogramban számos céggel és gazdasági társasággal működik együtt a tárca.

MTI