Gyerekek, tanárok, szülők is imádkozhatnak a Park utcai iskola kápolnájában
2016. október 27. csütörtök 16:34

Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldotta a mohácsi Park utcai Katolikus Általános Iskola kápolnáját. Az ünnepségen a katolikus intézmények vezetőin, képviselőin és hitoktatóin túl a város képviseletében jelen volt Cserdi Áron alpolgármester és Kovácsné Bodor Erika alpolgármester asszony, a történelmi egyházak részéről pedig Wébel Zsolt református tiszteletes. A kápolna védőszentje a magyar ifjúság patrónusa Szent Imre lett.
A szertartás elején a Mohácsi Katolikus Nevelési Központ főigazgatója, Kalász Miklós köszöntötte Udvardy György megyéspüspököt.
„A kápolna az a hely, ahová betérhetnek a gyerekek a nap folyamán rövid imádságra, a szülők egy-egy fohász erejéig erőt meríthetnek a dolgos hétköznapokban, a tanárok, nevelők Isten kezébe helyezhetik munkájukat és fáradozásaikat.
A rendszeres szentmisék, egyéb liturgikus alkalmak bevezetik az iskola tanulóit a hit titkainak megértésébe, a liturgiában használatos tárgyak, eszközök, éneklés elsajátítása révén sajátjuknak érzik majd az egyház cselekedeteit." - fogalmazott Udvardy György megyéspüspök.
Az iskola minden tanulóját, nevelőjét és a szülőket is a gyakori imádságra, elmélyedésre, elcsendesedésre hívta a főpásztor. Mindennek tökéletes helyszíne a Szent Imre kápolna, hiszen mint mondta: "A kápolna ékessége ti magatok vagytok."
A főpásztor homíliájában Szent Imre életéből az imádságban és a kormányzás elsajátításában megmutatkozó erényeit emelte ki. Beszélt arról is, hogy Szent Imre tudatosan készült arra, hogy István király nyomdokait kövesse, elég felidéznünk az Intelmek egy-egy sorát. A szertartás végén Bognár Attila András mohácsi plébános, az intézmény püspöki biztosa mondott köszönetet.
A mohácsi Park Utcai Katolikus Általános iskola kápolnáját ezelőtt körülbelül egy éve kezdték kialakítani a püspöki biztos kérésére az egykori próbateremből. Ehhez anyagi és tárgyi segítséget kapott az intézmény a Pécsi Egyházmegyétől és a várostól is.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Jelentkezőket várnak a...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- A családsegítők próbálják hazaküldeni...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Több ezren tartanak Baranya felé - a...
- Ismét Csányi a leggazdagabb, már 150...
- Aki úszni tanította Mohácsot: Éva...

