Gyász: elhunyt a pécsi sípmester, Váradi György
2020. április 24. péntek 10:06

Hatvannégy éves korában elhunyt Váradi György, korábbi nemzetközi kosárlabda játékvezető.
A pécsi illetőségű sípmester hosszú és sikeres nemzetközi teljesítményével több jutalmat is kiérdemelt. Két ízben Pécs önkormányzata tüntette ki, 1997-ben pedig állami elismerésben részesült: az akkori belügyminiszter aranysíppal jutalmazta.
Váradi a bíráskodástól 2006-ban vonult vissza. Éveken át töltötte be a Baranya megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezető Bizottságának elnöki tisztét, segítve a fiatalabb játékvezető generáció tagjainak fejlődését.
Váradi a pályán általában még a legdörzsöltebb, leghevesebb vérmérsékletű játékosokkal is szót értett, tudta "kezelni" őket, nagy tekintélye volt.
Pályafutása során összesen 2613-szor dobta fel a labdát a mérkőzéseken. Játékvezetői működését 2006-ban fejezte be. 10 éven át vezette a hazai ranglistát, így 10-szer nyerte el Magyarország legjobb játékvezetője kitüntető címet. Nemzetközi játékvezetői teljesítményéért két alkalommal Pécs Város Önkormányzata is elismerésben részesítette. 1997-ben az akkori Belügyminiszter adta át neki állami kitüntetésként az Aranysípot.
Hosszú évekig a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke volt. Tekintélyével, segítőkészségével nagy mértékben hozzájárult a feltörekvő játékvezetői generáció érvényesüléséhez.
Határozott egyéniségével mindig rendet tartott a pályán, a mérkőzéseken nyújtott teljesítménye miatt tisztelték a játékosok és az edzők is, méltán vívta ki a sportág elismerését.
Váradi György 64 évet élt.
A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség saját halottjának tekinti.
Forrás: Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ősszel érkezik a nyugdíjasok...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Még csütörtökön is lehetnek záporok,...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...