Gőzölgő halászlére áhítozott a bárka dézsmálója, meglepetésére bilincset kapott helyette
2013. március 22. péntek 11:01

Az éjszaka szolgálatos révészek figyeltek föl a mohácsi halászok haltartó bárkája környékén ólálkodó alakra a héten. Éberségüknek köszönhetően a telefonos riadólánc gyorsan a helyszínen teremtett egy szolgálaton kívüli rendőrt.
A zsaru már a bárka bejáró hídjáról látta, hogy a haltartó fedélzete megrongált, két deszkája fölfeszített, egy zsákdarab és mellette a madzag pedig egyértelművé tette számára a rongáló szándékát. Közben azt is látta, hogy a bárka mellé kikötött csónakban valaki lapul, és időnként kiles a fa alkotmány felépítménye mögül. Fölszólította: „Rendőrség! Jöjjön elő".
Ám ezt másodjára, jó hangosan meg kellett ismételnie, csak akkor vált világossá a tolvajlásra készülő személynek, hogy azon a hideg, késő estén már nem a halak után kutakodva fog lilára fagyni a keze. Csuklóján a bilincs kattant, ugyanis a rövid közjáték alatt megérkeztek a vízi rendőrök is.
A mohácsi férfit a helyi rendőrkapitányságon előállították, ellene lopás vétsége miatt indult eljárás. A Petőfi Halászati Ktsz. haltartó bárkáját információink szerint a múlt évben nyolc alkalommal rongálták- és dézsmálták meg ismeretlen tettesek.
B. M. - Fotó: Á. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

