Götz Attila kapta idén a Balikó Tamás Nívódíjat
2024. október 20. vasárnap 09:47

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek 2. című zenés komédia premierje alkalmával, az előadás megkezdése előtt a színpadon köszöntötte a premierközönséget Lipics Zsolt igazgató, aki ünnepi pillanatot konferált be, hiszen a Balikó Tamás Nívódíj átadására került sor.
A Pécshez ezer szállal kötődő Balikó Tamás (1958-2014), a széles körben kedvelt színművész, rendező és színházigazgató művészi és színházteremtő személyisége elismeréseként alapított díjat 2024-ben GÖTZ Attila színművész kapta.
A Balikó Tamás Nívódíjat a színház művészeti vezetése évente a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtó társulati tagnak adományozza elkötelezett, fáradhatatlan, magas színvonalú munkájáért. Götz Attila a színház zenés produkcióinak állandó és elengedhetetlen résztvevője, de jelentős prózai szerepekben is rendszeresen megörvendezteti a közönséget.
Az ünnepélyes díjátadót követően, az est további részében Békés elvtárs, a SZOT üdülő vezetője szerepében szórakoztatta magas színvonalú művészi teljesítményével a premier közönségét.
Képünk archív felvétel.
Forrás: Pécsi Nemzeti Színház
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...

