Geresdlaki férfi ököllel akarta mobiltelefonját visszaszerezni
2014. február 02. vasárnap 12:01
A rendelkezésre álló adatok alapján egy 21 éves geresdlaki férfi 2013. december 15-én 18 óra és 18 óra 30 perc közötti időben a Geresdlak település határában található üzemanyagtöltő állomáson azért bántalmazta ismerősét, mert a tőle korábban ellopott mobiltelefont - amiről azt gondolta, hogy a 27 éves marázai férfi tulajdonította el - ilyen módon szerette volna visszaszerezni.
Később visszatért a bántalmazás helyszínére, ahol megtalálta a sértett mobiltelefonját, melyet magához vett, majd a készüléket bosszúból összetörte. A bántalmazott férfi az orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A 21 éves geresdlaki férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.
A nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság befejezte és az ügyben keletkezett iratokat 2014. január 30-án vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Emberölés miatt tényleges...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

