Garantáltan megállít egy teherautót az „Elsőbbségadás kötelező" tábla
2013. december 04. szerda 18:09

Érdekes megoldást talált a meglehetősen szűk, egyirányú járműforgalmat bonyolító Fecske utcában a KRESZ tábla elhelyezésére a kivitelező: az alig egy méter széles járda mellé betonozta be az elsőbbségadásra kötelező táblát, ám miután maga az úttest is igen keskeny, egy teherautó ott már nem valószínű, hogy ki fog hajtani.
A táblaállítás a milliárdos állami nagyberuházás, a Kossuth Lajos utcától a városon és Kölkeden át az Eszéki útig történő útfelújítás része. A járművezetőket figyelmeztető tábla eddig is volt a Fecske utcának a Felsődunasor utcai torkolatában, méghozzá nem véletlenül a saroképület falán. Az maradt is a helyén, így most van belőle kettő.
Vele átellenben a másik ingatlannak szintén a falán ott a „Behajtani tilos" jelzés is. Komoly fejtörést okozhat a szakembereknek, hogy ennek a mását hova tudnák lebetonozni úgy, hogy legalább egy iker babakocsit a két tábla között még biztonsággal, bár már kizárólag az úttesten el lehessen tolni.
Hasonló útszűkületet sikerült produkálni az ugyancsak egyirányú Mészáros utcának a Szentháromság utca felőli végén is. Az alig fél méter széles járdát bontották meg és annak a közepébe helyezték el a vadi új KRESZ táblát - de hamarjában el is tüntették. Nem lehetne a Fecske utcait is?
Talán nem lesz belőle nagy baj, ha a beruházás végelszámolásakor maradványként kell majd feltüntetni két-három tartóoszlopocskát, hiszen az új táblát esetleg a régi helyére is lehetne tenni.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Felföldi László megyéspüspök: az új...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...

