Fuss Mohács! Csaknem százan randiztak a Mikulással a szikrázó napsütésben a töltésen - Videók!
2016. december 04. vasárnap 14:39

Szombaton rendezték meg első alkalommal a Fuss, Mohács! csoport által szervezett Mikulás-futást Mohácson. Csaknem száz induló állt rajthoz, a legkisebbektől a legnagyobbakig.
A gyülekező időpontjában szép számmal jelentek meg a Vadászkürt előtt a sportolni vágyó gyerekek, szülők és barátok. A programot egy kis bemelegítést indította a sérülések, húzódások elkerülése érdekében.
Majd egyszer csak megérkezett a várva várt vendég, a Mikulás, aki persze nem üres kézzel érkezett, nagy zsákjából rengeteg szaloncukrot varázsolt elő a legkisebb futóknak.
A legkisebbek is rajthoz álltak:
Az időjárás igen kegyes volt az indulókhoz, szikrázó napsütésben, öt fokban várhatták a rajtot.
Fuss, Mohács!
- Először a legkisebbek teljesítették a nekik kitalált távot, a Mikulás várta őket a célban az ajándékaival - mondta a Mohácsi Újság.hu-nak a verseny után Mózes Mónika, szervező. - Utánuk következtek a felnőttek, körülbelül nyolcvanan vágtak neki a futásnak. Mindenki a saját tempójában teljesítette az útvonalat, ők a másfél, három, öt, tíz és huszonegy kilométeres távok közül választhattak. A futást, mivel sikeresnek bizonyult, jövőre is megrendezzük - tette hozzá.
Dittrich Zsófia
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Megérkeztek a hatos lottó...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Több mint 35 ezer delegált lesz a...
- Sarka Katát már a tanulásban is...

