Freddie is Mohácsra érkezik a Karácsonyi Karavánnal, a Széchenyi téren ad koncertet
2016. december 05. hétfő 11:18

Jövő csütörtökön, délután három órakor érkezik a Széchenyi térre az egyik nagy üdítőital-gyártó cég Karácsonyi Karavánja. A program - amelynek első állomása Mohács - célja a szórakoztatás mellett ebben az évben is az adakozás és a jótékonyságra buzdítás.
Idén is rengeteg színes programmal készülnek a szervezők a látogatók számára a főtéren: csütörtökön 16 órától az Óperenciás Bábszínházban szórakozhatnak az ellátogató gyermekek és szüleik, öt órától pedig a kéttagú Matiné Zenekar adja a talpalávalót vidám műsorával a fiatalabb korosztály számára.
Emellett még lehetőségük lesz a gyermekeknek az adventi készülődés jegyében a kézműves sarokban ajándékokat készíteni szeretteiknek, amihez az ünnepi csomagolást a rendező cég biztosítja.
Természetesen idén is érkezik sztárvendég: A Dal 2016 győztese, így 2016-ban az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánk képviselője, Freddie - Fehérvári Gábor Alfréd látogat el városunkba.
A fiatalember a közelmúltban rendezett Viva Comet gálán megkapta Pioneer című számáért az Év dala díjat.
Erre mennek tovább
Koncertjét 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők.
A Magyar Vöröskereszt önkéntesei idén is a karavánnal tartanak, s számítanak az adományokra, felajánlásokra. Elsősorban tartós élelmiszereket, játékokat és pénzbeli hozzájárulásokat várnak, amelyeket később a rászoruló családokhoz juttatnak el.
A gyűjtés mellett a karavánt rendező cég a karitatív szervezet segítségével mind a nyolc állomáson, így Mohácson is, tíz rászoruló családot támogat majd karácsonyi ajándékcsomaggal.
Képünk archív felvétel, a 2014-es karavánon készült Mohácson.
Dittrich Zsófia
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- A családsegítők próbálják hazaküldeni...
- Ismét Csányi a leggazdagabb, már 150...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Több ezren tartanak Baranya felé - a...
- Aki úszni tanította Mohácsot: Éva...
- "Kicsit több szeretetet" kér a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Bemutatták a Fidesz-KDNP egyéni...

