Feszültség helyett: jobb, ha nem az áramszolgáltató emberei csonkítják a fákat
2014. március 15. szombat 17:18

Tavasszal menetrendszerűen megjelennek az áramszolgáltató megbízásából tevékenykedő munkások, akik az esztétikai- és a növényvédelmi szempontokra figyelem nélkül, ha úgy tetszik, barbár módon csonkítják meg a légvezetékekhez túlságosan közel nőtt fákat, cserjéket. Idén sem lesz másképp, ezért a tulajdonosok jobban teszik, ha maguk végzik el a munkát.
Az áramszolgáltató társaság már közzé tette felhívását, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a szolgáltatás biztonságát veszélyeztetik a vezetékhez túlságon közel nőtt fák, cserjék.
Ahogy fogalmaztak, „kevesen gondolnak arra, hogy megmetsszék azoknak a fáknak az ágait, szükség szerint kivágják azokat, amelyek az ingatlanukat érintő villamos vezetékek közelében vannak. A túl magasra nőtt, a vezetéket veszélyes távolságban megközelítő fák, ágak nemcsak üzemzavart, áramkimaradást okozhatnak, amely a lakókörnyezetnek kellemetlenséget jelent, hanem élet- és balesetveszélyt is jelentenek. Ugyanilyen veszélyt jelentenek a biztonsági övezeten kívül levő olyan fák, amelyek magasságuknál, terjedelmüknél fogva szeles, viharos időben rádőlhetnek a vezetékre és elszakíthatják azt."
Mennyi az annyi?
- 35 kV felett 200 kV névleges feszültségszintig 3 méternél,
-1 kV felett 35 kV névleges feszültségszintig 2 méternél,
- 1 kV-nál nem nagyobb névleges feszültségszintnél 1 méternél jobban annak legkedvezőtlenebb helyzetében sem közelíti meg az áramvezetőt.
A cég azonban nemcsak kér, hanem intézkedik is. Várhatóan áprilisban jelennek meg az általuk megbízott munkások a közterületeken, hogy maguk végezzék el a növények visszavágását ott, ahol azt szükségesnek tartják. Mivel az esztétikai és növényvédelmi szempontokra hagyományosan nincsenek tekintettel, már csak a békesség kedvéért is jobban jár mindenki, ha maga nyesi vissza a szóba jövő fákat, cserjéket.
Mohácson egyébként szinte minden évben „közügy" a növénycsonkítás. Tavaly sem zajlott feszültségmentesen, az önkormányzat pert helyezett kilátásba, néhány évvel korábban meg is nyert egy eljárást a barbár pusztítás miatt.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

