Fenyővásár: a választék bőséges Mohácson, alkudozni most is ajánlott
2014. december 20. szombat 17:09

Mohácson a kereskedők mellett több helyi őstermelő is árusít fenyőfát a megszokott helyeken. Most szombaton már nagyon sokan megvásárolták a karácsonyfájukat, az árak lényegében megegyeznek a máshol tapasztaltakkal. Alkudozni viszont Mohácson is megéri.
A három legnépszerűbb (a luc-, az ezüst és a nordmann) fenyőfajtáért lényegében idén is ugyanannyit kérnek a kereskedők, mint tavaly, dacára annak, hogy a termelői árak valamelyest csökkentek.
Mohácson a megszokott helyeken működnek az árusok, a legnagyobb választék szombaton talán a piacon volt. A lucfenyők métere 1300 forintnál indult, az ezüstökért háromezret kértek, a nordmannok ennél egy ezressel drágábbak. Az árak viszont egyáltalán nincsenek kőbe vésve, alkudni nagyon is érdemes, a tapasztalatok szerint az árusok sok esetben inkább engednek az árból, mintsem hogy elszalasszák a vevőket.
Városunkban és környékén mindazonáltal többen saját csemetéiket is árulják, akinek van kedve és ideje, érdemes végigböngésznie a hirdetéseket. Gyökeres és vágott fenyőket egyaránt kínálnak házaknál, egyes esetekben sokkal olcsóbban, mint a kereskedők. Ráadásul az így értékesítésre váró fák egy részét a kuncsaftok még lábon választhatják ki. Így garantáltan friss vágásból származó fenyőhöz juthatunk, ami értelemszerűen csak később kezdi majd hullatni a lakásban a levelét.
Gyökereset csak óvatosan
A hozzáértők szerint gyökeres fát tanácsos inkább faiskolákban, kertészetekben megvásárolni, mintsem mondjuk áruházakban.
De bárhol is vesszük, a fa megmozgatásával győződjünk meg arról, hogy jól behálózta-e a gyökér a földlabdát. Ha mozog, nem szabad megvenni.
Minél fiatalabb a gyökeres fa, és minél kevesebb időt tölt a lakásban, annál nagyobb esélye van a túlélésre. A radiátoroktól, konvektoroktól távol állítsuk fel, permetezzük gyakran vízzel. Karácsony után fokozatosan szoktassuk a hideghez, kiültetni tavasszal érdemes.
Ugyan a legtöbb helyen azt mondták, kitartják az árat az utolsó pillanatig, mert „haszon így se nagyon van rajta", azonban régi tapasztalat, hogy az utolsó napokon jóval engedékenyebbek az árusok (akár a kereskedők, akár az őstermelők) mivel még mindig jobban járnak, ha akár nyomott áron is, de legalább megszabadulnak a készletüktől.
Annak viszont semmi értelme, hogy más településeken próbálkozzunk a vásárlással: a baranyai városokban szinte kottára ugyanezekkel az árakkal lehet találkozni, de még a fenyőfa-termelők fellegváraiban, Zalaegerszegen és Kaposváron sincs érzékelhető árelőny.
Képünk illusztráció.
Mohácsi Újság.hu - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...

