Fenyőágakat, önkénteseket is várnak a mohácsi betlehem felépítéséhez
2015. december 01. kedd 10:51

A Mohácsi Katolikus Plébánia és a Veled Tartok Egyesület idén december 20-án ismét felállítja a mohácsi Fogadalmi Templom mellett az életnagyságú betlehemet. A munkához várják az önkéntes segítők jelentkezését.
Az egyesület tagjai először az öt esztendővel ezelőtti karácsonykor építették fel a betlehemi jászolt, korábban sosem volt látható Mohácson hasonló léptékű. Az egyesület és a mohácsi belvárosi római katolikus plébánia ezzel a gesztussal is meg kívánta idézni a karácsony misztériumát, Jézus születését.
A szükséges anyagokat részben közadakozásból gyűjtötték össze a szervezők.
Amint az az egyesület a Mohácsi Újság. hu szerkesztőségéhez eljuttatott közleményéből kiderül, december 20-án ismét felállítják a mohácsi Fogadalmi Emléktemplom mellett.
A munkában hagyományosan részt vállalnak a hajléktalanszállóról érkezők is, a bábuk újrakötésében és a betlehem építésében önkéntes munka keretében a gimnázium és a Radnóti Miklós Szakmunkásképző- és Szakközépiskola diákjai is közreműködnek, de természetesen bárki mást is szívesen látnak.
Az egyesület arra kéri a lakókat, hogy az építés napjára lehetőségeikhez mérten hozzanak néhány hosszabb fenyőágat, amivel a betlehemet feldíszíthetik. „Jelképezzék ezen ágak, hogy a mohácsiak szállást kínálnak szívükben a születendő Jézusnak", fogalmaztak felhívásukban.
A felajánlásokat a [email protected] címre küldött levélben vagy a 30/2278547-es telefonszámon fogadják.
Képünkön (archív): a betlehem építése tavaly karácsonykor.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Így választ országgyűlési...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- A mohácsi születésű rapper, Ősi...

