Feltűnt az első busó: egy pappal és a pápával kapták lencsevégre a földalattin
2016. december 05. hétfő 15:59

Ugyan még több mint két hónap van vissza a következő busójárásig, az első busó már megjelent. Nem is Mohácson tűnt fel a maszkos, ráadásul nem is akármilyen társaságban.
A fővárosi kisföldalattin csíptek el egy jellegzetes mohácsi harci díszbe öltözött embert hétfőn reggel. Egy szemfüles fiatalember fotózta le, majd fel is töltötte a Pesten Hallottam Facebook-csoportba "Egy szokványos reggel hétfő reggel a kisföldalattin" címmel, amit ezidáig több mint négyezren kedveltek.
A fotó érdekessége, hogy nem csak a busó megjelenése okozott meglepetést a metrón utazóknak, ugyanis hasonlóan érdekes öltözetű társasága is akadt. Amint a képen is látható, egy pap és maga a pápa is ugyanazon a szerelvényen utazott. Hogy hármójuknak mi közük egymáshoz, csak találgatni tudunk, az viszont nem rendkívüli eset, hogy jelmezesek szórakoztatják a maguk elé meredő utasokat.
Az igazi busókra pedig még egy kicsit várnunk kell, a jövő évi busójárást 2017. február 23-28. között rendezik meg.
K. A.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Sarka Katát már a tanulásban is...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök

