Felfüggesztett börtönre ítélték az egyetemi napokon verekedő biztonsági őrt
2018. szeptember 25. kedd 16:14

Két év börtönbüntetésre ítélt kedden a Pécsi Törvényszék egy biztonsági őrt, aki a tavalyi Pécsi Egyetemi Napok (PEN) fesztiválon úgy megütött egy fiatalembert, hogy a földhöz csapódva nyílt koponyatörést szenvedett. A nem jogerős ítélet végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették.
A bíróságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettében találták bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlott és védője tudomásul vették a határozatot.
A vádlott a PEN egyik rendezvényen biztonsági őrként dolgozott. A későbbi sértett budapesti egyetemista az eseményen nagy mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, ittassága miatt pedig ki kellett vezetni a helyszínről, mert tánc közben "többször a levegőbe boxolt". Az egyetemistát az egyik barátja és a vádlott vezette ki az épület elé.
Miután a vádlott elengedte a sértett karját, ő indulatosan szidalmazni kezdte a biztonsági őrt, aki ekkor ököllel homloktájon ütötte a fiatalembert. Az egyetemista ettől hanyatt esett, feje pedig a földhöz csapódott.
A törvényszék tájékoztatása szerint a biztonsági őr ezután elment a helyszínről, a mentőket a sértett barátja értesítette. Az egyetemista darabos orrcsonttörést, súlyos, nyílt koponyacsonttörést és koponyán belüli vérzést szenvedett - olvasható a bíróság összegzésében.
Képünk illusztráció.
Pécsi Törvényszék - Fotó: pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...

