Február 12-én kezdődik a busójárás, már javában zajlanak az előkészületek
2026. január 06. kedd 12:32

Már alig több, mint egy hónap van hátra a busójárás kezdetéig, a háttérben természetesen javában zajlanak az előkészületek.
Idén a tavalyihoz képest (2025-ben február 27. volt a kezdés napja) kicsit előbb, február 12-én indul a busójárás.
A télűző népszokás időpontja természetesen nem hasra ütéssel dől el, a tavaszi napfordulót követő első holdtölte dátuma határozza meg, a húsvéttól visszafelé számított hetedik vasárnap farsangvasárnap, ami a mindig csütörtökön kezdődő, s kedden befejeződő busójárás tetőpontja.
Ebből adódóan 2026-ben február tizenkettedikére esik a kezdőnap.
Korábban már arra is voltak példák, hogy januárban kezdődött a télűzés, igaz, nem éppen sokszor: az utóbbi száz évben mindössze kétszer, legutóbb 2007-ben. Akkor január utolsó napjára esett a busójárás első napja.
Bár azt egyelőre természetesen nem tudni, milyen lesz akkor az időjárás, de nem kizárt, hogy a busóknak nagyon bele kell majd „húzniuk", mivel február derekán akár még fagyos is lehet az időjárás.
Az előkészületek természetesen javában zajlanak, olyannyira, hogy hamarosan a hivatalos program is elkészül, amelyről természetesen beszámolunk.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Több mint két méterrel emelkedik a...
- Fotósok számára indul túra az...
- Bíróság elé állítják a bíróra támadó...
- Tizennyolc határsértőt kapcsoltak le...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...
- Úgy döntöttek, kosárlabdában is "kell...
- Meghatározták, mennyi belépési...
- Letért az útról és felborult egy autó...
- Utolsó útjára kísérték a mohácsi...

