Évente négymillió forintot takarítanak meg a kórház korszerűsítését követően
2017. január 25. szerda 15:38

Több mint negyvenmillió forintot fordíthatnak a kórház energetikai rendszerének korszerűsítésére egy sikeres pályázatnak köszönhetően.
Dr. Csizmadia Csaba, a Mohácsi Kórház főigazgatója arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy hamarosan három fejlesztés is megkezdődhet az intézményben azt követően, hogy 41 millió forintot sikerült elnyerniük egy pályázaton.
Az összegből egyrészt a transzfúziós állomást újítják fel és elvégzik az energetikai korszerűsítését, másrészt a távfűtő-rendszert is részlegesen felújítják.
Ugyancsak költenek a keretből a szakrendelők átcsoportosítására, újak kialakítására, ezek célja a betegellátás hatékonyságának és biztonságának növelése.
Mindezzel tovább folytatódik az intézmény esztendők óta tartó korszerűsítése, eredményeképp rövidülnek a kórházi betegutak, akadálymentesen lehet majd megközelíteni egyes újabb részlegeket.
A beruházásokkal a kórház üzemeltetésének költségei is csökkennek, a számítások szerint évente négymillió forinttal kevesebbet kell rezsire költeni, az így megtakarított pénzt a teljes egészében a betegellátás színvonalának további javítására fordítják.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sarka Katát már a tanulásban is...
- Gyorsan népszerű lett a...
- Unokázós csalókat fogtak el a...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Az én történetem: pályázatot...
- Beintett a kormány Brüsszelnek, marad...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Országos bajnok a Radnóti, megnyerték...

